A főpolgármester szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás a jelenlegi formájában büntetés, a Miniszterelnökséget vezető pedig azt mondta: az a képlet, amivel kiszámolják az adó összegét, nem jó.


Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében azt írta: az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás a jelenlegi formájában büntetés.

Megjegyezte, hogy ez most nem ő, hanem csütörtökön Gulyás Gergely mondta a Kormányinfón.

„Még szerencse, hogy a mellette álló Vitályos Eszter kormányszóvivő nem vádolta őt picsogással – hiszen pár hete még ezt mondta azokra a polgármesterekre, akik szintén szóvá tették az igazságtalan elvonásokat”  fogalmazott a főpolgármester, és közölte, annak is örül, hogy a miniszter újra megerősítette: Budapest működőképességének megőrzése a kormány szerint is közérdek.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés