A napelemes rendszerek beépített teljesítményének lendületes bővülése nyomán az elmúlt hetekben gyakran járt rekordközeli szinten az ipari létesítmények termelése.
Augusztusban a kapacitásnövekedésben is fontos mérföldkőhöz ért el Magyarország. Az ipari, a háztartási méretű és a saját célra termelő naperőművek együttes teljesítménye a múlt hónapban meghaladta a 7000 megawattot (7085 MW). Az időarányos előrehaladás alapján már biztosra vehető, hogy 2022 és 2023 után idén is több mint 1 gigawattal gyarapodik a hazai napenergia kapacitás – ismertette az Energiaügyi Minisztérium. Tavalyelőtt a világon 21, tavaly pedig 28 ország tudott legalább ekkora bővülést produkálni.
Magyarország nemcsak ebben az összevetésben tartozik a nemzetközi élmezőnybe. 2023-ban Chile és Görögország után a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt a napenergia aránya a hazai áramtermelésben. Az Európai Unióban Magyarországon nőtt a harmadik legnagyobb arányban, 265 százalékkal az időjárásfüggő megújuló kapacitás 2019-ről tavalyra.
A Minisztérium ismételten hangsúlyozta: a jövő a zöldenergiáé. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és a tárolásában is. A családokat a népszerű Napenergia Plusz Program segíti a napelemet és energiatárolót tartalmazó modern rendszerek kiépítésében. A nyári keretemelésnek is köszönhetően az eredetileg e célra szánt forrásmennyiségnél mostanáig közel 6 milliárd forinttal több támogatást, összesen 81,6 milliárd forintot ítéltek meg a sikeresen pályázó családoknak.
A korábban 2030-ra megcélzott 6000 MW napelemes összteljesítmény már idén tavaszra rendelkezésre állt. A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) ennek megfelelően kétszer nagyobb, 12.000 megawatt napenergia kapacitással számol a következő évtized elejére.