Bemutatkozott Magyarország első, üzemszerű működésre képes és MEKH által hivatalosan is bejegyzett energiaközössége. Bábolnán útjára indult a hazánkban egyedülálló, de világszerte is ritka kezdeményezés, amelynek célja, hogy a helyben megtermelt áramot helyben is fogyasszák el. A lakosság a hivatalos árnál drágábban adhatja el megtermelt feleslegét, amit a cégek olcsóbban vehetnek meg.
Év elején került nyilvánosságra, hogy energiaközösség alakul Bábolnán, majd nyár közepén érkeztek a hírek arról, hogy sikeres volt a hivatalos bejegyzése. Ma már az első eredményeiket mutatják be, és másoknak is irányt mutatnak. De hogyan jutott el a Nyugat-magyarországi kisváros odáig, hogy energiaközösséget fejleszt? Dr. Horváth Klára köszöntő beszédében kiemelte, a település mindig is élen járt az előremutató innovációk területén, és a mindenkori önkormányzat örömmel állt az ilyen kezdeményezések élére.
„A kilencvenes években már szelektíven gyűjtöttük a szemetet, a vízbázis védelmében különböző mérőműszerekkel dolgoztunk. A helyi mezőgazdasági kombinát mindig is környezettudatos gazdálkodást folytatott. Ezeket a folyamatokat próbáljuk meg tovább vinni és erősíteni”.