kormanyablak01Eddigi jövedelmük akár 30 százalékát is elveszíthetik azok a kormánytisztviselők, akiket a közigazgatási rendszer átszervezése miatt két éve áthelyeztek az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz, írja a Népszabadság.

Akkor mindenkinek azt ígérték, hogy a közszolgálati életpályamodell bevezetéséig marad az eredeti fizetésük, ám legkésőbb júliusban több ezer embernek kell szembesülnie azzal, hogy kevesebb lesz a borítékban. Ezt azzal magyarázzák, hogy a járási hivatalokban hosszú ideje kétségkívül meglévő bérfeszültséget meg kell szüntetni. Ez nagyjából 2700 főt érintett, például okmányirodai dolgozókat, gyámügyeseket, szabálysértési ügyintézőket.

Sokan viszont olyan önkormányzatok alkalmazásában álltak, amelyek csak a bértábla szerinti fizetést adták, és azok sem keresnek többet, akiket azóta vettek fel a kormányhivatalokhoz. Emiatt az illetményekben azonos beosztás esetén nem egészen tízezertől akár hatvan-nyolcvanezer forintig terjedő különbségek lehetnek.

Ezt a problémát akarta orvosolni a kormány, de a március elején elfogadott törvény még a köztársasági elnöknél is kicsapta a biztosítékot, s azt megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Az államfő elsősorban az érdekképviseletekkel való egyeztetés elmaradását kifogásolta. A kormány erre sietve összehívta a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, majd az előterjesztést a parlament kisebb módosításokkal ismét megszavazta.

A kialakult helyzet oka, hogy a köztisztviselők 2008 óta egyetlen fillér fizetésemelést sem kaptak, és ezért azok a helyhatóságok, amelyek megengedhették maguknak, korábban saját zsebből tíz–harminc százalékkal eltérítették felfelé az illetményeket.

Elfogadhatatlan a foglalkoztatás feltételeinek egyoldalú módosítása, hiszen az szerződésszegésnek tekinthető – állítja Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára. Korábban bíztak benne, hogy öt év után lesz végre bérfejlesztés, ami lehetőséget kínált volna a különbségek mérséklésére, ehhez képest derült égből jött a villámcsapás, mert nem a lemaradók illetményét emelik egy elfogadható szintre, hanem lefelé nivellálnak.

Az intézkedés hatalmas felháborodást váltott ki, hiszen az mindenkinek fáj: annak is, aki hét éve várja, hogy nőjön a fizetése, meg annak is, akitől elvesznek – hangsúlyozza a főtitkár. Ám csak annyit tudtak elérni – amivel maga sem elégedett –, hogy a törvénybe bekerült: személyi fejlesztési tervet kell kidolgozni azok számára, akiknek kevesebb lesz a fizetése.

 

Hirdetés