budapA közigazgatási tárca vezetője racionalitási szempontból nem ért egyet a 23 kerületi hivatallal, de a fővárosiak akarata legyűrheti.

 

Még folynak az egyeztetések a Fidesz-frakción belül a járások kialakításáról; a fővárosi körzetek számáról vita van, de a közigazgatási és igazságügyi miniszter bízik a megállapodásban, szerinte a tárca és a kerületi polgármesterek is hajlanak a kompromisszumra.  Navracsics Tibor minderről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt.

Amint megegyezésre jutunk a frakción belül, és a politikai jóváhagyás is megvan, azaz a párt támogatását lehet biztosítani, akkor ez bekerül a parlament elé. Ez a jövő héten is megtörténhet, vagy akár egy hónap múlva is lehet - fogalmazott Navracsics Tibor. Hozzátette: nincsenek késésben, még "bőven" van idejük, ugyanis a járások jövő év "január elsejétől indulnak". Navracsics Tibor elmondta, Budapesten a "körzet" szót használnánk, azért, mert a kerületi polgármesterek azt mondták, hogy "számukra egy kicsit bántó a járás" megnevezés.

A kerületi polgármesterek és a közigazgatási tárca közötti, a járások fővárosi számával kapcsolatos vitája kapcsán kifejtette: szerinte a járások által végzett tevékenységeknek a jelentős része nagyobb egységbe is szervezethető, ahogyan például az adóhatóság, vagy a bíróságok esetében, amelyeknél nem egy kerület alkot egy egységet. Esetleg megpróbálhatnánk itt is, hogy a körzetek több kerületet fognának össze - jegyezte meg Navracsics Tibor.

Erről folyik egy vita, de - mint mondta - bízik benne, hogy megállapodnak. Hétfőn beszélt a polgármesterekkel - közölte Navracsics Tibor, hozzátéve: a minisztérium és a polgármesterek is hajlanak a kompromisszumra. Ugyanakkor, ha a 23 kerületi polgármester "befeszít", és azt mondják, hogy "márpedig 23 kerületi hivatalnak kell lenni, akkor nem tudok mit csinálni, a frakcióban engem leszavaznak". Racionalitási szempontból nem ért egyet azzal, hogy 23 kerületi hivatal legyen - tette hozzá Navracsics Tibor.

Kósa Lajos Fidesz-alelnök, aki a járások kialakításáról méri fel a vidéki észrevételeket, Navracsics Tibort megelőzően, ugyancsak az m1-en elmondta: ő a fővárosban a járások kerületi felosztásával ért egyet, tehát szerinte 23 kerületi hivatal lenne racionális. Szerinte a nem kerületi felosztás és elrendezés azt okozná, hogy a budapesti lakosoknak hosszasan kellene "silabizálni" azt, hogy bizonyos ügyekben hova kell menniük.

Hirdetés