kormanyablak01Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a tatabányai kormányablak négy munkatársa ellen – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A hivatali dolgozókon kívül az ügynek további négy gyanúsítottja van, az érintettek mindegyike szabadlábon védekezhet – mondta el Léber Gabriella szóvivő, de nem kívánt bővebb információt közölni az ügyről. Az MTI információja szerint az okmányirodai előállítások május 13-án történtek, gépkocsival kapcsolatos okmányokkal való visszaélés miatt.

Vida Dóra, a megyei kormányhivatal főigazgatója az MTI kérdésére azt közölte, hogy a rendőrségi eljárás a kormányhivatal korábbi bejelentése alapján indult. A kormányhivatal a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény alapján méltatlansági eljárást folytat az érintettekkel szemben, és az ügy jogerős lezárásáig a továbbiakban nem kíván nyilatkozni – mondta a főigazgató.

Hirdetés