A változtatás az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakra vonatkozik. Egyebek mellett módosítanának a kompenzációs listás szabályokon, ez érintené a fővárosi kerületeket is.


Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott kormányzati törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt - írta a< Magyar Nemzet a honlapján.

A változtatás az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakra vonatkozik (a következőt 2024-ben rendezik, épp szerdán derült ki, hogy mikor). A tízezer lakosúnál nagyobb településeken pedig az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kellene állítania egy pártnak, ha kompenzációs listát akar állítani.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott, a portál birtokába jutott törvénymódosító javaslat szerint az önkormányzati választás tavaszi időpontjához igazítaná a részletszabályokat a kormány.

Az eljárási szabályok eddig az őszi választáshoz képest határozták meg, hogy meddig lehet időközi választást tartani. Ez módosulna, tekintettel arra, hogy korábban arról döntött a parlament: az európai parlamenti (EP-) választással egyidejűleg lesznek az önkormányzati választások 2024-ben.

Mindezzel egyébként a kormánypártok számításai szerint 9-10 milliárd forintot spórol az állam.

A módosító javaslat szerint a már kiírt választások közül azokat tartják meg, ahol a kampány már elkezdődött, tehát 50 napnál kevesebb van hátra az időpontig.

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján jelenleg 15 településen várható valamilyen időközi választás, és ezek közül nyolcat biztosan megtartanak - közölték.

A törvény kihirdetésétől függően ez azt is jelentheti, hogy nem lesz időközi ott, ahol május 27-én indulna a kampányidőszak. Ilyennek nevezték például Budapest XII. kerületét, ahol a Vágó István (DK) halála miatt megüresedett mandátum betöltéséről szavaznának a hegyvidékiek.

A lap birtokába jutott indítvány szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt.

A módosítás kiterjed arra is, hogy tízezer lakosúnál nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell állítania egy pártnak vagy pártszövetségnek, ha kompenzációs listát akar állítani. Ugyanez a szabály érvényesülne a budapesti kerületekben, ahol kompenzációs listája annak a jelölőszervezetnek lehetne, amely a kerületek kétharmadában polgármesterjelöltet állított.

Ez egyébként igazodik az országgyűlési választásra érvényes szabályhoz - jegyzi meg a lap.

Ugyancsak szerepel a javaslatban - összhangban az országgyűlési választási mintával -, hogy a fővárosi kompenzációs listán legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint az így megszerezhető mandátumok száma.

A törvénymódosításról a Magyar Nemzet információi szerint jövő kedden szavaz majd a parlament, és az a kihirdetését követő nyolcadik napon lépne hatályba.

(Infostart.hu)

Hirdetés