Sokunkban felmerül a kérdés: hogyan terjedtek el akárcsak a középkorban is a világ minden táján azonos zenei megoldások, amikor nem volt internet, fax, egy levél heteket utazott, míg a címzettjéhez ért. Érdekességek rovatunkban most a szolmizáció eredetéről értekezünk.
Szó sincs róla! Az egyes hangjegyek elnevezésének hiánya már az időszámítás után nehéz helyzetbe hozta az éneket tanítókat éppúgy, mint tanulóikat. Ezt elégelte meg Arezzói Guidó (992? – 1050?), egy Benedekrendi szerzetes a bencések pomposai kolostorából, aki 1029-ben úgy döntött, nevet ad az alapskála hangjainak. (A hamar Európa-szerte ismertté váló zenemester nevét ahány hely, annyi változatban őrizte meg az emlékezet: Guido d'Arezzo, Guido monaco vagy Guido pomposiano. Legközkeletűbbé talán a latinosított alak vált: Guido Aretinus.)
Guido a névadás módját is forradalmian oldotta meg. Korának egyik legismertebb latin himnusza, dallamfelépítése miatt általában elsőként hangzott el az ünnepségeken. Az énekeseket kímélendő, a beéneklés szerepét (is) játszotta. Ugyanis minden sorkezdő szótagja eggyel magasabb egészhangra esik. E szótagokat választotta hát az azokkal megszólaltatott hangok elnevezéséül. S mivel az “Ut queant laxis/ Resonare fibris/ Mira gestorum/ Famuli tuorum/ Solve polluti/ Labii reatum” sorokkal Keresztelő Szent Jánost dicsőítő himnuszt mindenki ismerte, innentől nem lehetett vitás, milyen hangot jelöl például a re.
(A szapphói strófában íródott 8. századi himnusz szerzője egy longobárd szerzetes. A Nagy Károlyhoz köthető „Karoling-reneszánsz” jelese, Paulus diakónus. A mű Sík Sándor fordításában: „Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek / zenghessék hírét szabadult szolgáid, / oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől / szennyes ajaknak.”) A későbbiekben az ut-re-mi-fa-sol-la kiegészült, stílszerűen a himnusz címének rövidítésével: S(ancte) I(oannes)-ből lett a si. Aztán 1659-ben, Otto Gibelius holsteini kántor javaslatára a jobb sorba-olvashatóság (énekelhetőség) kedvéért, a mássalhangzó torlódást elkerülendő váltotta fel a do az ut-ot. Végezetül alig másfélszáz éve rövidült so-vá a sol, és lett ti a si.
Vagyis Kodály születésekor már mai formájukban készen álltak a főleg francia és olasz nyelvterületen használatos úgynevezett ’guidói szótagok’. Kodály (csak) reneszánszuk apostola volt.
A „guidói kéz” – melynek segítségével a hangokat és hangcsoportokat memorizálták – egy mantovai kéziratban, a 15. század utolsó negyedéből
Másik képünk: Guido d’Arezzo egy 14. századi kódex miniatúráján
