A tündérmesék világában szinte bárki bármit elérhet. A valóság azonban néha még ennél is izgalmasabb: a pályáját egyszerű matrózként kezdő Joshua Slocum kapitány csodálatos életét és világraszóló teljesítményét mutatjuk be.
A 19. század hőse a „fehér ember” volt, „aki rendbe tette a dolgokat”! A gyarmatbirodalmak megalkotója, az égtájak meghódítója. Akinek igazából nem parancsolt senki. Aki, ha rendíthetetlen nyugalmúnak tűnt is, valójában tombolt – de nem tört-zúzott, hanem lázasan haladt. Előre, mindig csak előre. Nem véletlen, hogy sok más, párját ritkító teljesítmény mellett az első magányos földkörüli vitorláshajó-útra is e század végén került sor. Egyszerűen lehetetlen volt. Több szempontból is. Tehát természetesen(!) nyomban megcsinálta valaki. Egy a kor hősei közül: Joshua Slocum kapitány.
Az Új-Skóciában, 1844. február 20-án született kanadai tengerész egész élete vitorlás hajókon és partmenti vizeken telt. Szó szerint. Vagyont ugyan nem, de anyagi biztonságot hamar szerzett magának: kikötői háza, birtoka volt San Franciscóban, de pár napnál huzamosabban sosem tartózkodott ott. Hajóján, hajóin élt – családi életet is. Első felesége vele hajózott, hét gyermeküket is nyílt tengeren szülte.
Az ifjú Slocum 14 évesen szökött el átláthatatlan családja és vasszigorú apja elől, hogy matróznak álljon. Kivételesen szívós és jó képességű lévén gyorsan kitűnt. Szinte minden útja után újabb és újabb vizsgát tett a Kereskedelmi Bizottság előtt. 18 évesen másodtiszti, évre rá főtiszti képesítést szerzett, s alig múlt húsz, mikor kapitánnyá avatták. Következő három évtizede elképesztő kalandok egyetlen egybefüggő sorozata. Ezalatt nyolc hajó kapitánya volt – egymás után. Az utolsó négyet már sajátjaként irányította. Közben íróként is mind ismertebbé vált: a népszerű nyugati-parti újság, a San Francisco Bee tudósítójaként osztotta meg kalandjait, tapasztalatait, gondolatait egyre gyarapodó olvasótáborával. Két utóbbi hajója viselt dolgait nagyprózában is feldolgozta, könyv alakban is kiadta: Voyage of the Liberdade, 1889 és Voyage of the Destroyer, 1894. Ezek sok kiadást megért, igen sikeres műveknek bizonyultak. A kilencvenes évek elejére körülményei jócskán megváltoztak. Első felesége tragikus halála után újra nősült, ám az új asszony nem bizonyult olyan „tengerállónak”, mint elődje: az új gyerekekkel és a régi házasságból való kisebbekkel néhány út után „otthon” maradt.
Slocum pedig talált egy kis, zátonyra futott, elhagyott hajót, a Spray-t. Ebben valami sorszerű elrendelést látott, hát újjáépítette és rendbe hozta az eredetileg 1800-ban vízrebocsátott ritkaságot, majd ahogy maga írja: “Elhatároztam, hogy körbejárom a világot, s mivel Bostonban, 1895. április 24-én kedvezett az idő, délben vitorlát bontottam.” És ilyen természetes egyszerűséggel, miután bő három év alatt átszelte valamennyi világóceánt, 74.000 kilométer megtétele után 1897. június 27-én befutott Newwportba. Ötvenegy éves volt, amikor nekivágott. A talált bárka pedig minden volt, csak nyílttengeri útra alkalmas nem. 11.27 méter hosszú és 4.26 méter széles sloup, egy igazi partmenti halászalkalmatosság, egy osztrigahajó. Nem rendelkezett navigációs eszközökkel sem. Csupán egy konyhai bádog falióra és egy kétirányú fa dioptra, vagyis szögirányzék segítségével tájékozódott. (Ráadásul Slocum úszni sem tanult meg soha életében. Az ezen fennakadókat sem értette: szerinte neki hajózni kell tudnia, nem úszni – azt pedig jobban tud szinte mindenkinél…)
Útján mindvégig szoros levélkapcsolatban állt kiadójával, úgyhogy a világlapok növekvő érdeklődéssel kísérhették végig a mintha egyenesen Verne lapjairól kölcsönzött vállalkozást.
Nemsokkal a sikeres megtérés után nagy műve is készen állt: Sailing Alone Around the World, 1899. A némileg időn kívül esett kalandtörténetet kitörő siker fogadta. Ma már a tényirodalom klasszikusának számít: lefegyverző egyszerűségű, mégis bensőséges stílusa megbabonázza olvasóit. (Egy kissé mintha Hemingway naiv tisztaságának előképe lenne.)
A vége-hossza nincs ünneplésben hajó és kapitánya az amerikai elnök birtokára is eljutott, s Long Island északi partjainál Theodore Roosevelt a Spray fedélzetén vendégeskedett. Meg is invitálta viszontlátogatásra a hajóst a Fehér Házba. Ott hangzott el legendás mondása, midőn az Elnök arról beszélt, hogy az elmúlt években, ha más-más kalandokon át is, de kapitányok voltak mind a ketten, azt válaszolta tisztelegve: “Úgy látom, Ön ért ide előbb.”
De nem volt maradása. Bár tapasztalhatta, lassan teljesre kerekedett a világ, s nem nagyon mutatkozott hova tovább. Neki mégis mennie kellett. A telet ahogy szokta, délen, az Antillákon készült tölteni, s onnan már szinte látni az Orinocót, Dél-Amerika harmadik folyamóriását. Annak deltavidéke, úgy vélte, még feltárandó titkos világot tartogat a számára.
És Joshua Slocom 1909. november 14-én kihajózott a Spray fedélzetén a Massachusetts állambeli Vineyard Havenből, déli irányba – és soha senki nem látta többé.
Egyszerűen csak ment tovább. Nem tehetett mást, hiszen meg kell tudnunk, mi vár ránk: a most után, a domb mögött. És egyáltalán…
Képalá:
Fent – A Spray „profilból”: egy igazi portré a legendás hajóról
A kapitány eredetileg keletre tartva szándékozta útját végrehajtani, ám Gibraltárban, értesülve az Észak-Afrikai arab kalózok aktivitásáról, „sarkon fordult” és nyugat felé teljesítette a vállalkozást
A kormánynál a kapitány (1900)
Főműve sokadik kiadásának címlapja: Egyedül vitorlázva a Föld körül
A kapitány egyik utolsó képe (1909)
Kalapáccsal a kézben: mindig csinálni kell valamit
A Spray a parton újabb útra készül (1908)
