A kalandvágy – és persze a kapzsiság – elképesztő teljesítményekre ösztönözhet. Utazás az ismeretlenbe – 600 évvel ezelőtt.
Micsoda kérdés?! Ki ne vágná rá kapásból, hogy Magellán! Pedig a legtöbben azért azt is tudjuk: alig túl az út felén meghalt egy bennszülöttekkel vívott összecsapásban. Magyarán: aligha tehette meg azt, amivel félezer éve ’gyanúsítja’ a közmegegyezés. Az angol történetírás a fenti logika mentén el is utasítja (a világ többi része ellenében) Magellán elsőségét. Szerintük a ’Királynő Kalóza’, Sir Francis Drake (1540 – 1596) volt „az első kapitány, akinek vezetésével egy hajó körül hajózta a Földet”. Ami, ugyan szőrszálhasogatás, de tagadhatatlanul igaz. Drake, aki később a spanyol „Nagy Armada” 1588-as megsemmisítésével tette halhatatlanná a nevét, ekkoriban még csak kicsiben, mondhatni magán kalózháborúban űzte a spanyol hajók fosztogatását. Rablóhadjárata során - 1577 és 1580 között - Golden Hind nevű (120 tonnás, 80 fős) galleonja fedélzetén valóban végig-parancsnokolta a történelem, a földrajz és a kriminalisztika szempontjaiból egyaránt jelentősnek bizonyuló Földkerülő vállalkozását. Ami az őt közel hatvan évvel megelőző portugál kalandorról nem volt elmondható… Ám, amennyiben a brit rátartiságon túltesszük magunkat, beláthatjuk, hogy a tényleges elsőt mégiscsak Magellán vállalkozása keretében kell keresnünk.
Az előzmények és körülmények mintha csak másolták volna Kolumbusz expedíciójának történetét. Fernão de Magalhães (spanyolul Hernando de Magallanes, magyarul Magellán Ferdinánd, 1480 – 1521) portugál hajós, felfedező végigházalja a királyi udvarokat, míg végül tervével spanyol szolgálatba áll. Szerződést kötnek: 1518. március 22-én kelt a királyi pátens, mely felhatalmazza Magellánt, hogy Amerikát megkerülve utat keressen a Maluku, a Fűszer-szigetek felé, majd birtokba vegye azt a spanyol korona nevében. És 1519. szeptember 20-án öt hajó fut ki a Guadalquivir torkolatából a Kanári-szigetek felé: a Trinidad, a zászlóshajó (110 tonnás), parancsnoka maga Magellán, a 120 tonnás San Antonio, Juan Cartagena parancsnokága alatt, a Concepción (90 tonnás), parancsnoka Gaspar de Quesada, a Victoria (85 tonnás karakk), parancsnoka Luis de Mendoza (végül a hazautat levezénylő Juan Sebastián Elcano) és a Juan Serrano parancsnokolta 75 tonnás Santiago. Az előjelek vészjóslóak: a portugálok valósággal vadásznak az előbb kikosarazott, később árulónak tekintett vállalatra, a zömében spanyol társkapitányok és legénység pedig gyanakvással, nyílt ellenszenvvel kíséri a „portugál ügynök” főparancsnokot.
A fennmaradt zsold-jegyzék és az élelmezési létszám rendszeres jelentése szerint 239 tengerész mellett 26 „önkéntes” (a „kapitány számfeletti szolgái”) vágott neki az addig példátlan vállalkozásnak. Az utóbbiak egyike, Antonio Pigafetta (1491? – 1531?) vicenzai születésű velencei tudós, felfedező, az út krónikása, irodalmi színvonalú leírója. Az expedíció hajónaplója, melyet Francisco Albo, a Trinidad segédkormányosa vezetett jóval szárazabb és hiányosabb. (Rajtuk kívül a résztvevők közül még öten hagytak hátra rövidebb, az utazás egy-egy epizódjára kiterjedő naplószerű feljegyzéseket.) Nekik köszönhetően követhetjük nyomon az eseményeket.
A feszült légkörű Atlanti óceáni átkelés során a lázongásokat, tiszti ellenszegüléseket csak őrizetbe vétel, egy kapitány leváltása követte, de amikor 1520 április elsejéről másodikára virradóra nyílt lázadás tört ki, Magellán kénytelen volt kíméletlenül, bár a kor szokásaihoz képest igen nagyvonalúan reagálni – csak két kapitány felelt a fejével tetteiért, míg egy harmadikat, Cartagenát egy uszító pappal egyetemben a lakatlan partra tett. A legénységnek (kényszerűségből is) kegyelmet hirdetett.
Május elején a felderítésre küldött Santiago egy folyótorkolatban elsüllyedt, matrózai a patagon partokon gyalogolva tértek vissza a flottához.
November elején, már a később Magellán-szorosnak nevezett átjáró felderítése közben, a San Antonio kapitánya és tisztjei ismét fellázadtak, és helyzetüket kilátástalannak ítélve, visszatértek Hispániába. Közben a főparancsnok, aki legnagyobb hajóját elveszettnek hitte, a maradék három bárkával kijutott a sejtett, de sose látott Új Óceánra. Innen észak-nyugatnak tartottak, mert Magellán tudta, hogy a keresett fűszer-szigetek az egyenlítő közelében találhatók. Háromhavi, viszontagságos út után a Marianna-szigeteknél akadtak először lakott földdarabra. Majd Guam-ot érintve a Fülöp-szigeteknél már majdnem oda jutottak, ahova igyekeztek. Itt két sziget – Cebu és Mactan –bennszülöttjeinek háborújába keveredve, tulajdonképpen feleslegesen és váratlanul érte őket a helybéliek ellenséges reakciója. 1521 április 27-én kilenc matróz halt meg, az akciót az időközben megtérített ’újkeresztény’ helybéliek védelmében vezető Magellánnal együtt. A főparancsnok nélkül maradt három hajó kapitányai csak újabb félreértések és áldozatok árán tudtak Ceburól megszabadulni. Ekkorra már csak 115-en maradtak, s a hajók is igen megviselt állapotba kerültek a hosszú úton. A legsebzettebb Conceptiont el is hagyták, s felgyújtották. Az immár kéttagú ’flottilla’, a Trinidad és a Victoria fél évet bolyongott az ismeretlen szigetek erdejében, míg végre november 8-án oda nem tévedt a rég áhított célhoz, a Fűszer-szigetek legnagyobbika, Tidore partjaihoz. Gyakorlatilag ingyen dugig rakodtak aranyat érő fűszerekkel, majd útnak indultak hazafelé. Ésszerűen kétfelé: a javításra szoruló, nehezen mozgó Trinidad a közelebbi Új Spanyolország, a Panamai-öböl irányába, keletre vette az irányt. A magára maradt Victoria folytatta az utat nyugat felé. Eredeti legénységéből 47-en és 13 maláj (kíváncsi önkéntes vagy rabszolga?) volt a személyzete. Ekkor már Juan Sebastián Elcano (1486 – 1526) kapitánysága alatt tették meg a hátralévő utat. Miután az expedíció sikeres célba éréséről a magukat a Fűszer-szigetekre vezető (keleti irányú!) út birtokosainak tartó portugálok mindent elkövettek a birtokháborítók kézre kerítésére, a Zöldfoki szigeteknél sikerült is feltartóztatniuk őket. Tizenhárom tengerészt le is tartóztattak – valószínűleg a portugál származásúakat, hisz ők lehettek az árulással meggyanúsíthatók. Így aztán 1522 szeptember 6-án a Victoria fedélzetén Elcano kapitány 17 társával futott be a Guadalquivir torkolatába, hogy sikeresen befejezze a föld első körülhajózását!
(folytatjuk)
Képek
Fernão de Magalhães, vagyis Magellán, akinek a nevéhez a közmegegyezés az első földkörüli hajóutat (1519 – 1522) köti
Juan Sebastián Elcano, aki a 85 tonnás karakk, a Victoria utolsó kapitányaként 1522 szeptember 6-án bevégezte Magellán vállalkozását
Sir Francis Drake, az első földkerülő kapitány, 1590 körül, Marcus Gheeraerts festményén
A Golden Hind, Öfelsége Kalóza, Drake kapitány legendás galleonja, mai replika, South Wark londoni száraz-kikötőben, mint múzeumhajó
Antonio Pigafetta, a Magellán-expedíció krónikása szobra szülővárosában, Vicenzában
