A széthullás gyümölcsei – Államtünemények a monarchia Magyar Királyságának romjain V.

Akár Rejtő Jenő is írhatta volna a Hucul Népköztársaság történetét – de valóság kevésbé vicces és némiképp véresebb volt.

A világháború megpróbáltatásai öntudatra ébresztették a „kisnépeket” az etnikumok vasketreceként konzerválódott abszolutisztikus államokban. A mindenre egyszerű és közvetlen magyarázattal szolgáló, sematikus történelemszemlélet kedvelt fordulata ez. (Az iskolák történelem-tantárgya él e módszerrel előszeretettel.) Bár a 20. század elejére tényleg „felébredt” mindenki – az is, akinek nem nagyon volt „ébredni-valója”. Olyan bibliai méreteket öltött a katasztrófa és a tanácstalan kiszolgáltatottság. Így lett (leginkább) kelet- és közép Európa a modernkori populizmus – hogy ne mondjuk: demagógia – szülőföldjévé. Ment minden magától! Csak „direkttermő” szólamokra volt szükség, amik pedig bármely bokorból elő tudtak bújni. A történeti s helyi hagyomány is bőven szolgált velük – a sovinizmustól a zsidógyűlöletig. (Az „osztályöntudatról” már ne is beszéljünk…).

A talpra szökkent lengyel és ukrán nacionalizmus, s a megerősödött nagy-román nemzettudat hármashátára akár iskolapélda is lehetne erre. Az északkeleti Kárpátok gyéren lakott vidéke. Akkoriban keleti szlávok éltek itt, zömmel, ruszinul beszélő pásztorok, fakitermelők, tutajosok. (Már amennyiben létezik ilyen nyelv. Ez máig megosztó kérdés: leginkább lelkes laikusok tekintik önálló tüneménynek, a többiek szerint nem több az ukrán egy nyelvjárásánál.) Mindenesetre ruszinok (másként rutének, rusznyákok, rusznákok, kis-oroszok, kárpát-oroszok, kárpát-ukránok)! A cár és a császár-király osztozott rajtuk eddig - most három vadonat- és egy régi-új ország gondolta úgy, hogy hozzá tartoznak… Hogy ők mit gondoltak? Nehéz egyértelműen megmondani, mert igencsak megosztottak voltak. Népnevük változatossága is árulkodik erről (meg tán arról is, hogy hány szomszéd vélte hozzájuk tartozónak őket.) A mellékelt kis térképen, a 2. ábrán (vaktérképen?) sem véletlenül nincsenek politikai határok: a foltok tengelyvonala nagyjából a Kárpátok gerincvonala, ami ekkor tulajdonképpen még érvényes államhatárt is jelentett… Ezen belül az alacsonyabb fekvésű, közel sík területeket a dolisnyákok, vagyis a völgylakók népesítették be. A többiek a verhovinaiak, a bérclakók voltak. Utóbbiak (az óramutató járása szerint Galíciától Bukovináig) három elkülönült közösséget alkottak: lemkók, bojkók és huculok voltak. A geopolitikai adottságokon túl nehezítette összefogásukat, egyben tartásukat a felekezeti megosztottság is. A kezdetektől általánosan ortodoxok, vagyis a görögkeleti egyház hívei voltak. Ám saját egyházra vágyva kieszközölték a ruszin görögkatolikus egyház megalakítását. Ez, a pápa fennhatóságát elismerő, mégis ortodox rítusú alakulat leginkább Huculföldön talált befogadásra. Nagy akadálya volt még a ruszin egységnek a kultúra, az írásbeliség kétarcúsága. A lemkók és a huculok latin ábécét használnak, míg a többiek a cirill univerzum ukrán változatába tagozódtak be.

Közben a különböző érdekek és félelmek is munkába kezdtek.

1918 november 1.: Megalakul az Ukrán Nemzeti Tanács és Lembergben (a mai Lviv) kikiáltja a Nyugat-Ukrán Népköztársaságot. (Az állam 1919 januárjában szűnik meg, amikor egyesülnek az Ukrán Népköztársasággal.)

1918 december 5.: a galíciai Florynka településen a lemkó népközösség deklarálta függetlenségét és kimondta a Lemkó Köztársaság megalakulását (Ruszin-Lemkó Köztársaság, Rutén Köztársaság). Ez mai lengyelföldön tértént: csak katalizálta, közvetlenül nem érintette a Magyarország területén következő eseményeket (ezért nem fejezete összefoglalónknak). Miután a felvidéki és a kárpátaljai ruszinok sem csatlakoztak hozzájuk, ők akartak előbb Oroszországgal egyesülni, majd Csehszlovákiához közeledtek. Végül Piłsudski Lengyelországa 1920 nyarán egyszerűen felfalta őket.

Hucul Köztársaság

(1919 január 8 – 1919 június 11)

A harci cselekmények elültével, keletről is megindult az ott mind bizonytalanabb sorsú hadifoglyok tömeges hazavergődése. (Szélsőséges nézetek szerint: a szovjet kiképzett ügynökeiként…) A sokat-látott veteránok lettek a hangadók a legtöbb kisközösségben. Kőrösmezőn, egy 24 éves hadastyán(?!), Sztyepan Klocsurak (1895 – 1980) tett szert a ruszinok között nagy népszerűségre. 1918 november 8-án az ő javaslatára és szervezésében meg is alakult a Hucul Néptanács (elnöknek őt választották). Már ekkor készültek az önállóság kinyilvánítására, ám előbb inkább településről településre terjesztették addig vér nélküli felkelésüket. Az időveszteség alkalmat adott a pillanatnyi lélegzethez jutó Károlyinak, hogy 1918 karácsony előtt helyreállítsa a központi (magyar) hatalmat. A felkelőket szétkergették, a nemzetgyűlést és a néptanácsot feloszlatták…

Ezért vált ’szükségessé’ egy igazi felkelés, amire 1919 január 8-ára virradóra, Rahón került sor: szabad huculok elfoglalták a laktanyát, majd felkeresték Klocsurakot. Még aznap kikiáltották a Hucul Köztársaságot, melynek elnöke az ifjú népvezér lett. Ő, immár egy állam tekintélyével és hadseregével(?) a háta mögött a románok ellen vonult. A huculság egyesítésének lehetősége lebegett a szeme előtt: a román fennhatóság alatt rekedt néptársait (a teljes ruszin népet?) szándékozott felszabadítani – ám Máramarosszigetnél súlyos vereséget szenvedett. Ezután a hucul állam már csak békés, diplomáciai utakat keresett saját maga életben tartására, legalizálására. Előbb az Ukrán Népköztársasághoz való társulásról nyilatkoztak, majd áprilistól, széleskörű autonómia ellenében Csehszlovákiához csatlakoztak volna. Az elkeseredett próbálkozásnak a román csapatok vetettek véget: június 11-én elfoglalták Kőrösmezőt, elfogták Klocsurakot – a köztársaság összeomlott. (A román hatalom sem bizonyult hosszúéletűnek: szeptemberben az erősebb és szervezettebb csehszlovák csapatok gyakorlatilag ellenállás nélkül vonultak be Kárpátaljára, amit nemsokára hivatalosan is annektáltak.)

Klocsurak – a máramarosi akció miatt – bukaresti börtönbe került, ahonnan Prágába vezetett az útja. Várta az ügyvédi pálya és a kisebbségi vezető hivatása. 1939-ben kísértetiesen ismétlődni látszottak az események: március 14-én megalakult a „független(!?)” Kárpát-Ukrajna, s az új állam honvédelmi miniszterének Klocsurakot nevezték ki. Ám egy nap múlva már ott voltak a Magyar Királyság csapatai és szétugrasztottak mindent, ami még össze sem ült… Klocsurakra ezúttal (előbb magyar, majd német) háziőrizet várt. 1945-ban az NKVD kezére került, akik a hírhedt Vorkuta melletti Gulagra küldték – átnevelés céljából. Tizenkét év kényszermunka után térhetett vissza a „békés emigrációba", Prágába.

Képek

A ruszin népcsoportok hipotetikus településterülete Stumpf Benedek András szerint, 2001

A négy nagy ruszin népcsoport elhelyezkedése: lemkók (kék), bojkók (barna), dolisnyákok (piros) és huculok (lila) – az ábra magyarázatát lásd a szövegben