Tudakozó rovatunk legfrissebb írásában egy igazán hiánypótló információt osztunk meg az olvasóinkkal: a legendás A. E. Bizottság együttes és a tibeti buddhizmus kapcsolódásáról lebbentjük fel a fátylat.
A hetvenes évek legvégén, 1979-ben a magyar „dühös fiatalok” egyik rohamcsapata, a Bizottság együttes polgár, pardon: elvtárs-pukkasztó száma volt: a Milarepaverzió. Ma is gyakran felhangzik a nosztalgiarádiók valamelyikén. Tízezrek énekelték a szentendrei rend- és észbontókkal a Hajógyári-szigeten 1980. augusztus 23-án, a legendássá vált ’Fekete bárányok’ koncerten. A nagy vonalakban központilag szabályozott fellépési, lemezfelvételi és forgalmazási lehetőségekből többé-kevésbé kizárt, ám meglehetősen népszerű három zenekar, a Beatrice, a P. Mobil és a Hobó Blues Band hozott ekkor itt létre egy addig mifelénk sosem látott egésznapos rendezvény-monstrumot. Erre hívták meg előzenekarként a Bizottságot. Egészen pontosan: az A. E. Bizottságot. Bár sosem hívták így önmagukat, sosem beszéltek így róluk, ez volt a „hivatalos” nevük. A párt Központi Bizottságára utaló áthallást kerülendő, elutasíthatatlan „kérésre” vették fel az Albert Einstein előnevet. Ez szerepelt rövidítve két nagylemezükön, s plakátjaik zömén is. Olykor a szándékoltan műfajtévesztő „szabadidőzenekar”, vagy „tánczenekar” kiegészítéssel. (Ahogy ilyenkor lenni szokott, a kiküszöbölni kívánt párt-paródia jelleget ez a név-huzavona természetesen csak tovább hangsúlyozta…)
A szentendrei Vajda Lajos Stúdió képzőművészei, Bernáth(y) Sándor, feLugossy László, Szulovszky István, efZámbó István és Wahorn András voltak a társulat törzstagjai. Műfajuk meghatározhatatlan: avantgárd, underground, alternatív-rock… Minden fellépésük egyedi performansz volt (vagy mondjunk inkább happeninget?), egyetlen számot sem adtak kétszer ugyanúgy elő (saját bevallásuk szerint: nem is tudtak volna…). Később hosszabb-rövidebb időre többen csatlakoztak hozzájuk. Akinek például beugrik a címben megidézett Milarepaverzió, a számkezdő „O, o, óóó…” felütést Kukta Erzsébet hangján hallják.
Talán még a rajongók többsége sem tudta, nem a cím-helyzet indokolja a nagy kezdőbetűt: Milarepa. Ez nem szózagyvaság, hanem személynév. Milarepa legendahős, szent ember. Az egyik leghíresebb tibeti jógi, a mágia nagymestere. A legnagyobb tibeti költők és misztikusok egyike. Tőle származtatják a buddhizmus úgynevezett lámaista irányzatát. Milarepa dalai a tibeti népművészet szerves részei. A „Milarepa százezer dala” című kanonizált gyűjtemény a tibeti buddhizmus talán legfontosabb emléke. Olyan szerepet tölt be a hitéletben és a mindennapokban, mint a keresztényekében a Biblia…
A hagyomány szerint 1033-ban született a Nőstény Vízsárkány évében, az első őszi hónap 25-én. (A hónap és a nap esetében nincs ellenjavallat, de egyes kutatások, legendák, hivatkozások évként 1038-at, 1040-et, sőt 1052-őt is említik. Halálát tekintve viszont él a közmegegyezés: legvalószínűbbnek(?!) 1135-öt tartják. Úgymond: „a Nyúl évében, az utolsó téli hónap 14. napján felmutatta a halál jeleit” – ami közönségesen annyit tesz, hogy meghalt.) Élete maga is példázatnak fogható fel. A rabszolgaként dolgoztatott elszegényedett nemes úrfi önvédelemből és bosszúból tanulta ki a fekete mágiát. Már tinédzserként meg tudta zabolázni a halált. Sok véres tett, rémség, bűncselekmény fűződik a nevéhez, még ha az igazság érvényre juttatásának szándékától vezéreltetve is. De megcsömörlött. Mérhetetlen szenvedés árán sikerült megtisztulnia. Azon kevesek egyike, aki megvalósította a megvilágosodást és önerejéből ki tudott lépni a lét örök körforgásából. Az már más kérdés, hogy ez alatt mit kell érteni…
Képek:
Fent - Milarepa tenyérlenyomata a nepáli Annapurna körút mellett fekvő barlangjában, ahol vezeklése éveit töltötte meditációval. A hagyomány szerint, úgy demonstrálta egy tanítványának, hogy uralja a fizikai valóság határait: kezét egyszerűen a sziklába nyomta, s az anyag „engedelmeskedett neki”.
„A klasszikus testhelyzet, amelyben Milarepát a leggyakrabban ábrázolják: a jobb kezét a jobb füléhez tartja tölcsérként, mintha valami belső hang jelzésére figyelne, vagy a Dharma tanításait hallgatná egy meghatározhatatlan forrásból…”
A Bizottság együttes egyik fellépése 1980-ban. Balról a második Waszlavik Gazember Petőfi Velorex Sámán Bőgatya Szabadcsapat Ullmann Mónika László (!), aki csak az első hónapokban tartozott a csapathoz, bár feloszlásukig szellemi társuk maradt
Egy fellépés előtt, Pomáz 1982
