Több mint hétszázmillió forint uniós támogatást nyert a Békés vármegyei Újkígyós, ebből két nagy fejlesztést végeznek el – közölte az önkormányzat az MTI-vel.


A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz pályázatán elnyert 523 millió forintos támogatásból 16 belterületi utcában, 6832 méter hosszúságban újítják fel a leromlott állapotú aszfaltburkolatot a csaknem ötezer lakosú városban.

A József-majori iparterületen pedig 225 millió forintból új csarnoképületet építenek, amelyet helyi és környékbeli vállalkozóknak adna bérbe az újkígyósi önkormányzat. Az építmény alapvetően raktározási célokat szolgál majd, de akár egy összeszerelő üzem befogadására is képes lesz.

Botyánszki Pál leköszönő (független) polgármester – aki októbertől képviselő marad – közölte, jelenleg 20 millió forint körüli összeg folyik be a település kasszájába hasonló jogcímen, a beruházással ezt a bevételt szeretnék növelni, melyet az önként vállalt feladatok végrehajtására használhatnak fel.

Az útfelújítási munkálatok a tervek szerint jövő nyár elején indulnak; a csarnoképítés kora tavasszal kezdődhet meg leghamarabb – tette hozzá.

Hirdetés