A kormány azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni az úgynevezett identitásvédelmi intézkedésekkel, amelyek szeretnék mederben tartani a beköltözéseket – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője kedden Veresegyházon.


Navracsics Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) ülésén kifejtette: egyes települések úgy érzik, bajban vannak, úgy érzik, hogy a nagy számban beköltözők „elsöprik” a falu- vagy városképet, a település hagyományos szerkezetét.

A miniszter előadásában arról beszélt, hogy zajlik a minisztériuma által elindított úgynevezett identitásvédelmi intézkedések törvénybe foglalásának előkészítése.

Hangsúlyozta: mindez nem arról szól, hogy egy település „kiírja magát Magyarország térképéről, kiírja magát Magyarország történelméből és bezárkózik”. Mindez arról szól: egy közösség dönthet úgy, hogy feltételekhez köti a beköltözést és az ingatlanszerzést a területén, mert nincs már elég ingatlana és nem bírja a kommunális infrastruktúrája, vagy éppen csak a hagyományait szeretné megőrizni. Hozzátette: ha egy önkormányzat mindezt nem érzi problémának, akkor nem kell ez ügyben döntést hoznia a jövőben sem.

A tárcavezető elmondta, hogy Magyarországon a mintegy 3100 településből 2000-nek csökken a népessége. Ezeknek nem az a problémájuk, hogy túl sokan költöznek be, a kérdés számukra az, hogy hogyan tudnának visszacsábítani embereket, illetve letelepíteni fiatalokat, visszaadni az „életerőt” a településnek.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés