esztergom_varoshaza03Az államkincstár tévesen inkasszózott januárban és februárban összesen 140 millió forintot Esztergom városától, jelentette be a képviselő-testületi ülésen a polgármester. A képviselő-testület a megyei kormányhivatal tanácsára határozatban kérte a márciusi inkasszó felfüggesztését.

Tétényi Éva polgármester elmondta, az állami költségvetés bevételei között 1,1 milliárd forint szerepel az esztergomi önkormányzattól, ennyi az államnak átadott intézmények fenntartási költsége, amit a várostól akarnak behajtani. Ennek időarányos részét inkasszózta a kincstár – tudósított az MTI.

A bejelentést követően Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP) felvetette, a polgármesternek és a hivatalnak miért csak február végén tűnt fel, hogy januárban is leemelték az összeget. Úgy vélte, a kincstár hibázott, de a polgármester is. Az ügyben kialakult személyeskedő vita közben kapták meg a képviselők a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal üzenetét, hogy a probléma megoldásáig határozatban kérjék a márciusi inkasszó felfüggesztését. A testület ezt meg is tette.

Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a januári és februári inkasszóról csak csütörtökön kapott értesítést a polgármesteri hivatal. A helyzet rendezésére azonnal egyeztetést kezdtek a kincstárral és a nemzetgazdasági minisztériummal. "Egy nap alatt annyit segíthettünk, hogy a testület jogszerű határozatban kérheti az eljárás felfüggesztését" - magyarázta.

A képviselő-testület ezt követően személyeskedésig fajuló vitában a költségvetésről tárgyalt, de ezúttal sem döntött a keretszámokról, ahogy a polgármesternek a testület feloszlatására tett előterjesztését sem vette napirendre. Tétényi Éva viszont közölte, nem készítette el a napirenden szereplő, az alpolgármester választásáról szóló előterjesztését, mert a Fidesszel való együttműködés hiánya miatt továbbra sem kíván alpolgármestert jelölni. Pál György (Fidesz-KDNP) képviselő felolvasta a megyei kormányhivatal levelét, amely szerint a testületnek február 23-áig alpolgármestert kell választania, mert e nélkül működése jogsértő. A polgármester az felelte, hogy az együttműködés hiánya miatt a Fidesz soraiból nem jelöl alpolgármestert, mások pedig nem vállalják.

Hirdetés