szamokBizalmas adatok maradhatnak az önkormányzatoktól leselejtezett informatikai eszközökön. A Magyar Adatvédelmi és Adatbiztonsági Egyesület (MAVABE) szerint ennek oka a kellő szakértelem és erőforrások hiánya.

Az önkormányzatok által leselejtezett informatikai eszközökön bizalmas adatok maradhatnak, derült ki a Magyar Adatvédelmi és Adatbiztonsági Egyesület (MAVABE) Pest megyei, nem reprezentatív felméréséből.

Az egyesület azt kutatta, hogy a hivatalok eleget tesznek-e az információbiztonsági és adatvédelmi jogszabályok előírásainak, rendelkeznek-e saját biztonsági szabályzattal, illetve bejelentették-e a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nyilvántartásába az arra köteles folyamataikat.

Nem vigyáznak eléggé az adatokra

Az eredmények szerint a legtöbb önkormányzatnál csak simán újraformázzák a leselejtezésre kerülő számítógépek merevlemezeit, vagy esetleg újratelepítik rajtuk az operációs rendszert. Ezek azonban nem megfelelő eljárások, mivel az ilyen merevlemezekről könnyen visszaállíthatóak a korábbi adatok, vagy azoknak legalább egy része.

A szabályozatlansághoz hozzájárul, hogy a felmérésben részt vevő szervezetek kevesebb, mint fele rendelkezik megfelelő adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatokkal.

A bejelentési kötelezettségnek való megfelelés területén már valamivel jobb a helyzet, az önkormányzatok 56 százaléka vetette nyilvántartásba a NAIH-nál a bejelentésköteles adatkezelési folyamatait.

Nincs meg a kellő szakértelem

A bizottság szerint az önkormányzatoknál sem erőforrás, sem szakértelem nincs elég az adatok biztosításához.

Az önkormányzatoknak ráadásul nem csak a leselejtezett gépek megtisztításáról kellene gondoskodniuk, de az informatikai események naplózásáról, valamint a naplóbejegyzések megőrzéséről és védelméről is.

(origo.hu)

Hirdetés