jarobeteg01Az országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében továbbra is önkormányzati feladat a járóbeteg-szakellátás. A jogszabály szerint az önkormányzatoknak kötelességük gondoskodni a tulajdonukban és fenntartásukban lévő szakellátók működtetéséről, az ellátásról és a feladat biztosításához szolgáló vagyonról. Az állam azonban nem vonul ki teljesen a szakellátásból.

A törvény meghatározza: ha az önkormányzat nem látja el a feladatot, az állam köteles gondoskodni a szolgáltatásról. Erre az esetre részletes eljárási szabályokat határoz meg a feladat és a hozzá kapcsolódó önkormányzati vagyon átadására. Ez először ideiglenes állami feladatellátást jelent három hónapra, és csak a negyedik hónaptól válik véglegessé.

Egy korábbi rendelet értelmében az önkormányzatoknak 2013. február 15-éig kellett nyilatkozniuk arról, hogy megtartják-e a járóbeteg-szakellátókat, vagy átadják őket az államnak. A helyhatóságok nagy többsége, mintegy 80 százaléka a szakellátók megtartása és üzemeltetése mellett döntött. A kormány erre is hivatkozva kezdeményezte a törvénymódosítást.

A hétfőn elfogadott indítvány emellett megteremti a nyugdíjas egészségügyi dolgozóknak juttatható jövedelem-kiegészítés lehetőségét is, meghatározva jogosultjait, mértékét és a munkáltató által igényelhető támogatás mértékét. Erre azért van szükség - olvasható az indoklásban -, mert a közszférában megtiltották a nyugdíj és a munkabér együttes kifizetését. A változtatást kezdeményező egészségügyi bizottság szerint azonban ahhoz, hogy a megfelelő egészségügyi ellátáshoz nélkülözhetetlen szakembereket az ágazat meg tudja tartani, kompenzálni kell a kieső nyugdíjat.

A megszavazott előterjesztés értelmében a jövedelem-kiegészítés mértékét a munkáltató határozza meg, azzal a korláttal, hogy nem lehet több, mint a munkavállalót egyébként megillető pénzellátás összege. A munkáltatók mindehhez támogatást igényelhetnek a központi költségvetésből.

Hirdetés