sata latkepEmlékművet avattak Sáta községben Szelekovszky Sándor néhai főjegyző tiszteletére, akit hamis vádak alapján hurcoltak el a 2. világháború után az egykori Szovjetunió területére, és ott odaveszett. A kopjafa a helyi polgármesteri hivatal udvarán kapott helyet.

Az ezerszáz lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere, Szalmás Zsoltné felidézte az MTI munkatársának a községben csaknem 70 évvel ezelőtt történt eseményt, amelynek „bár nem volt hatása a nagypolitikára, nem volt nemzetközi vagy országos visszhangja, helyi viszonyokban mégis jelképezte a 2. világháború utáni hazai helyzetet”.

Mint elmondta, 1946-ban hamis vádak alapján elhurcolták Szelekovszky Sándort, Sáta község főjegyzőjét és Olexa János bírót. Szovjet katonák holttestének a meggyalázása volt a vád ellenük, ami főbenjáró bűnnek számított. Az elhurcolás után mindkettejüket megkínozták, de Olexa János bíró végült hazajutott. Szelekovszky Sándor jegyzőt azonban vagonba rakták, és az akkori Szovjetunió területére vitték. A főjegyző soha többé nem láthatta a családját, a feleségét és a gyermekeit. A legkisebb gyereke 1946-ban született, így ő nem is ismerte az édesapját.

Szalmás Zsoltné arról is megemlékezett, hogy a család számos megpróbáltatáson ment keresztül a deportálást követő időszakban. A családfőről alig tudtak valamit, később kiderült, hogy a kommunista rezsim áldozata lett, kilökték egy vagonból még 1946-ban.

Sáta nem hagyta magára az öt gyermeket egyedül nevelő asszonyt – idézte fel most a polgármester. Kérvényt írtak az ügyben, és támogatták a családot. Csakúgy, mint akkor, a kis borsodi falu most is példát mutat - folytatta. „A múlt rendbetétele nélkül ugyanis nem építhetünk tiszta lelkiismerettel jövőt” – mondta.

A kopjafát, amelyet fafaragások, magyaros motívumok díszítenek, a néhai főjegyző fia, Szelekovszky László készítette, így állítva emléket édesapjuknak.

Hirdetés