ivancsics_imre_drA Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata címmel az új önkormányzati törvénnyel és a kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseivel foglalkozó kommentárkötetet jelentetett meg a HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kötet szisztematikus magyarázatot ad az önkormányzati törvény minden elemére – méltatta a könyvet Marosi Ildikó bíró, a Kúria önkormányzati tanácsának tagja. Erényének nevezte, hogy az új jogszabályt nem szakítja el a régitől és az alkotmányos összefüggésektől. A kettő együttes kezelése visszaigazolt, az alkotmányjog és a közigazgatási jog kéz a kézben jár - tette hozzá. A kúriai bíró szerint a kötet arra vállalkozik, hogy egyszerre tükrözze a legutóbbi eredményeket és nyújtson segítséget a megoldandó problémákra.

Dr. Ivancsics Imre, a Pécsi Tudományegyetem volt dékánja azt emelte ki, hogy a 12 szerző és két szerkesztő által összeállított kötet különösen gyorsan reagált a törvény megjelenésére. Noha a gyorsaság hátrány is lehetne, mégis helyes, mert nyugalmi állapot sosem lesz a jogszabály életében - vélekedett Ivancsics Imre a módosításokra utalva.

A kiadó ismertetője szerint „a kötet a Mötv. és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseinek magyarázatát tartalmazza. Emellett – ahol ez az értelmezéshez szükséges – a napi rutin köréből hoz példákat, továbbá bemutatja az új körülmények között is alkalmazható bírósági, alkotmánybírósági és ombudsmani joggyakorlatot. A szerzők célja, hogy segítséget nyújtsanak az önkormányzati igazgatási szakembereknek, az önkormányzatokban közéleti szerepet vállaló helyi politikusoknak, a helyi választópolgároknak, valamint az önkormányzati szféra kutatóinak e bonyolult rendszer áttekintésében”.

Hirdetés