A délegyházi önkormányzat 2012-ben azért hívta életre az iskolabuszt, hogy sok gyereknek ne kelljen hóban, sárban, fagyban, a sötétben gyalogolnia reggel az iskoláig, majd délután haza. Most a tankerület váratlanul megvonta a támogatást, ezt pedig nem tudja kipótolni önerőből a település. A szülők akár anyagilag is támogatnák az iskolabusz újraindítását, ám az évi 35 millió forintos költséget nem tudják összedobni.


Augusztus 13-án a Facebookon és levélben is tájékoztatta a Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola igazgatója az odajáró diákok szüleit, hogy megszűnik az iskolabusz-szolgáltatás, ami az elmúlt években számos családnak megkönnyítette az életét. A váratlan helyzethez hirtelen – alig két hét alatt – kellett alkalmazkodniuk az érintetteknek, ami sok nehézséget és kellemetlenséget szült, ráadásul egyelőre még csak nem is körvonalazódik egy mindenki számára elfogadható megoldás a településen.

A közösségi médiában közzétett hivatalos indoklás szerint az intézményt fenntartó Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ más, kötelező feladat ellátására fordítja a 2024–2025-ös tanévben azt a forrást, amivel eddig a busz működését fedezte, az önkormányzat pedig nem tudja a továbbiakban saját erőből üzemeltetni a járatot.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés