Nagy érdeklődés és aktivitás jellemezte az idei hungarikum pályázatot; a 450 millió forintos keretből 213 pályázat kap támogatást.


 Az eredményről Nagy István agrárminiszter tájékoztatta a sajtót. Elmondta, hogy a májusban megjelent kiírásra 483 pályázat érkezett, az igény a 450 millió forintos keretösszeg mintegy háromszorosát tette ki.

A legtöbb pályázat, mint minden évben, most is az egyes célterületekre, rendezvények szervezésére, elektronikus kiadványok, honlapok, fényképsorozatok, filmek készítésének támogatására érkezett. Erre 456 pályázatot nyújtottak be, és 193 kap összesen mintegy 407 millió forint támogatást.

A második célterületen, a magyar kultúra értékeinek megismertetését célzó vetélkedők szervezésére 14 pályázatot támogatnak, mintegy 40 millió forinttal.

Az öltözködéskultúrát célzó pályázatok közül hat kap támogatást. Nagy István megjegyezte, hogy az idén erre a pályázati célra csak egyéni vállalkozók jelentkezhettek. Támogatásukkal az a cél, hogy ösztönözzék a mindennapi életben hordható, hagyományos díszítőelemeket, anyagokat tartalmazó ruhák készítését.

A pályázók nagy száma, a fokozott érdeklődés egyértelműen azt jelzi, hogy „mi magyarok büszkék vagyunk a kultúránkra, az identitásunkra, a hagyományainkra” mondta a miniszter. A hungarikum törvény önmagában is hungarikumnak számít a külföldi szabályozásokkal összehasonlítva. A jogszabály 2012-es elfogadásával felpezsdültek a helyi közösségek, megindult a helyi értékek felkutatása, rendezése. Már 12 ezer települési értéket, 150 kiemelkedő nemzeti értéket és 87 hungarikumot tartanak nyilván. Hasonló érdeklődés kíséri az Agrárminisztérium hungarikum játékát, amelyet augusztusban indítottak a tárca Facebook-oldalán.

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón a nyertes pályázatok közül egyebek között kiemelte

  • a Natura Hungarica Alapítvány elektronikus foglalkoztató füzetét, amely a kertészethez kapcsolódó nemzeti értékeket ismerteti;
  • a Jászszentandrás Községi Önkormányzat a település arculatába illeszkedő egységes utcajelzőtáblákat helyez ki
  • Rimóc Község Önkormányzata honlapot hoz létre, hogy a Rimóccal kapcsolatos néprajzi és történeti ismeretek könnyen elérhetők legyenek, és néprajzi tanórákat tartanak Nógrád vármegye 14 településén.
  • Nyertes lett a Felvidéki értékverseny vetélkedő, amelyen rövid videókat, podcast beszélgetéseket készítenek a hagyományőrzésről, a helyi értékekről,
  • és támogatást kapott a mezőberényi német viselet elemeit tartalmazó kollekciót kidolgozó pályázat is.
Hirdetés