tanarsztrajkA pedagógusbérek emelésének nem feltétele az uniós támogatás – írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közleményében a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A közleményben megtévesztőnek nevezték Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának állításait, és úgy fogalmaztak: normális esetben az Európai Uniótól ilyen célra támogatásokat egyetlen ország sem kap. Amiért az Európai Unió kivételt tett Magyarországgal, az a közoktatás és azon belül az e területen dolgozók nemzetközi statisztikákban is kiugróan rossz helyzete – írták.

A szakszervezetek szerint a magyar kormány az EFOP PLUSZ programon keresztül a legmagasabb összegeket a pedagógus életpálya címsoron hívhatja le, amelynek feltétele, hogy olyan jogszabályt kell alkotni, amely a pedagóguspályát vonzóvá teszi, nem vonhat el szerzett jogokat és nem jár az autonómia csökkentésével. Azonban a tervezett új jogállási törvény még az egyeztetéseken szóban előadott változtatásokkal sem felel meg szerintük ennek a hármas feltételnek.

Hangsúlyozták: a kormány nem mást, hanem saját magát hibáztathatja, ha a támogatást nem tudja megszerezni, vagy azt netán vissza kell fizetni. A kormány vállalásai között szerepel ugyanis a pedagógus létszám markáns, 140 ezer főre történő növelése, ami ha nem valósul meg, a már felvett támogatást vissza kell fizetni.

Jelezték: a státusztörvény bevezetése nem szerepel a kormány vállalásai között. Erre figyelmeztetett az EU-nak tett vállalások teljesítését monitorozó bizottság alakuló ülésén a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának Magyarországért felelős egységvezetője is.

A magyar kormány felelőssége, hogy olyan törvényt akar keresztülerőltetni, mely nemcsak, hogy nem felel meg az Európai Uniónak tett vállalásainak, de semmilyen módon nem szolgálja a közoktatás helyzetének javítását – írták. Hozzátették: ha a kabinet ennek a munkának nekilátna, „minden szakmai segítséget” megkapna a szakszervezetektől és a szakmai szervezetektől.

Úgy fogalmaztak: nem lehet a tüntetők, köztük diákok, kiskorú középiskolások elleni agresszív akciókkal, a diákok kriminalizálásával, a szakszervezetek elleni lejárató kampányokkal tartósan célt érni.

Egyértelművé tették, hogy a szakszervezetek az erőszakos fellépést nem támogatják. Úgy vélik, az elmúlt évek békés tüntetései után az utóbbi hetekben kialakult erőszakos cselekményekért minden felelősség a kormányt terheli, hiszen nem vette figyelembe a pedagógusok, a diákok és szülők közös követeléseit, és nem kezdődött meg a párbeszéd az oktatás egyre sürgetőbb átfogó reformjáról.

Rétvári Bence ne adjon a szakszervezeteknek utasításokat, hanem azon dolgozzon, hogy végre érdemi egyeztetések legyenek a kormány és a szakszervezetek, valamint a tőle független szakmai szervezetek között, annak érdekében, hogy a kormány eleget tegyen az Európai Uniónak tett vállalásainak és az uniós források révén meginduljon a pedagógusok béremelése, függetlenül a státusztörvénytől – áll a két szakszervezet közös közleményében.

Hirdetés