Félmillió forintos felelősségbiztosítással kapott engedélyt a CATL akkugyára. Környezetszennyezés esetén káreseményenként legfeljebb 500 ezret fizetett a biztosító, az éves díj mindössze 100 ezer forint volt.


Míg egy ügyvédnek évi 30, egy jelentősebb építőipari kivitelezőnek pedig 200 millió forintig terjedő kárt fedező felelősségbiztosítást kell kötnie, addig a veszélyes üzemek közé sorolt, Európa egyik legnagyobb akkugyárának számító debreceni CATL-üzemnek mindössze 500 ezer forintos limitig terjedő környezetvédelmi biztosítás mellett is megadta a hatóság a működési engedélyt – írja a 24.hu.

A lap birtokába jutott dokumentumok szerint a kínai akkugyár évente 100 ezer forint biztosítási díjat fizetett 2023-ban (ami nagyjából egyezik egy személyautó kötelező biztosítási díjával), az éves kárlimit pedig csupán 1 millió forint volt. A lap megjegyzi, hogy a helyzet azóta változott: a CATL-nek 2025 nyara óta 5 millió eurós (kb. 1,9 milliárd forint) káreseményre is kiterjedő biztosítása van.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a 24-nek azzal magyarázta a szokatlanul alacsony biztosítás mellett is kiadott engedélyt, hogy „a környezetszennyezési felelősségbiztosítás elvárható mértékével kapcsolatos részletes szabályokról nem rendelkezik hatályos jogszabály”.

Környezetszennyezés esetén tehát a biztosító mindössze 500 ezer forintot fizetett volna legfeljebb, a többit a vállalatból kellett volna kiperelnie a károsultnak – mondta a lapnak Litresits András, aki a CATL környezethasználati engedélyét támadó perben az elsőrendű civil felperest képviseli. Szerinte ez alaptörvény-ellenes helyzetet teremt, mert aszerint a „szennyező fizet”, de „hogy fizet a szennyező, ha nincs megfelelő biztosítása, és baj esetén egy üres korlátolt felelősségű társaságot hagynak itt a kínaiak?” – tette fel a kérdést.

Emlékeztet: a 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa esetén a cégnek 20 millió forintos káreseményig kiterjedő biztosítása volt csupán, miközben a helyreállítás költségei meghaladták a 38 milliárd forintot.

Hirdetés