A lakásínség enyhítésében szerepet játszhatnának az önkormányzatok, amelyek azonban az államnál sokkal szűkösebb keretekkel és esetleges ösztönzőkkel rendelkeznek.
Problémát jelent az önkormányzati lakások számának csökkenése, állapotuk romlása is. Az önkormányzati lakásállomány 2023-ban 101.145 lakásból állt, ebből csak 3043 lakás volt felújított és 1857 bontandó állapotú. Az önkormányzatok közül egyre kevesebb rendelkezik részletes statisztikákkal a lakásaikról, de azt tudjuk, hogy 9752 igénylésre 8611 kiutalt lakás jutott, ám ebben benne vannak a lejárt és meghosszabbított szerződések is.
A siralmas helyzet elsődleges oka, hogy a rendszerváltást követő lakásprivatizáció során az önkormányzati lakásállomány a korábbiak mindössze 2,2 százalékára zsugorodott, ráadásul jellemzően a vállalhatóbb minőségű lakások kerültek magánkézbe. Bár a hibát a rendszerváltás után mintegy 35 évvel egyre kevesebben kérdőjelezik meg, és immáron a kormány is egyre kritikusabban viszonyul az egykori intézkedéshez, annak nem látjuk jelét, hogy a kormányzati lakáspolitikával igyekeznének kiköszörülni a csorbát. Jelenleg hiányzik a megfizethető lakhatás központi szabályozása valamint ezen programok költségvetési finanszírozása, és az önkormányzatok településrendezési jogkörét is könnyedén felülírhatja a kormány a kiemelt beruházások rendszerével, ezzel újabb, a jogszabályokban elvileg rögzített kompetenciát vonva el.
A lakhatási válságról szóló cikket teljes egészében itt találják
Hogy volt régen...?
