Dr. Keledy Tibor máskor, egy másik világban talán korszakos vezetője lehetett volna a fővárosnak, de ő egy a Gestapo (és persze Imrédy Béla) által uralt világban mondott igent a felkérésre. Furcsa életútját mutatjuk be, az ítéletet az olvasókra bízva.


Ki volt Keledy Tibor? Természetesen rendelkezésre állnak a puszta adatok: Keledy (1939-ig Keil) Tibor 1895-ben született (az érdekesség kedvéért: október 23-án) Losoncon, ahol apja főgimnáziumi tanár. 1944. április 8. és október 16. (hivatalosan november 8.) között Budapest főpolgármestere volt. A régi, az „úri” Magyarország utolsó tisztviselője e tisztségben. 1978. május 28-án halt meg a Karibi térség álomszigetén, Grenadán.

16p 1 1943 kolozsvár2

No, de ki volt Keledy Tibor? Tanulmányait Budapesten folytatta. Érettségi után jogot hallgatott, s 1915-ben a székesfőváros szolgálatába állt. Ám mind a diplomaszerzését, mind a hivatalnoki karrierépítését évekkel elodázta a hadba vonulás. Csak 1919. végére ülhetett vissza az íróasztalhoz, szerezhetett államtudományi doktorátust. Innentől tizenöt éven át a Közegészségügyi ügyosztályon lépegetett előre a ranglétrán, mígnem 1935-ben Szendy Károly polgármester szűk városvezetői csapatában a polgármesteri hivatal vezetője lett (ezt nevezte a napipolitika szakzsargonja kabinetfőnöknek). E posztról lépett elő az elnöki ügyosztály élére 1939-ben, tanácsnoki rangban. (Ezzel praktikusan elérte a beosztott tisztviselői életpályája csúcsát. Ekkor magyarosította a nevét. Ekkor vált számontartott várospolitikussá, a (bel)politikai élet szereplőjévé.) És e pillanattól válik tartalmivá és egyre nehezebben megválaszolhatóvá a kérdés: ki is volt Keledy Tibor?

Nemsokára, az első adódó alkalommal meg is kapta önálló főszerepét: 1940. novemberében a belügyminiszter kinevezte Kolozsvár polgármesterévé. A második bécsi döntés által Romániától visszacsatolt észak-Erdély gyöngyszeméhez Keledyt semmi sem kötötte. A katonai közigazgatást felváltó polgári irányítás választást követelt volna, nem kinevezést, nem a hatalom ejtőernyősének odarendelését. Az új polgármester színrelépését (legenyhébb megfogalmazásban) hideg várakozás fogadta. Ehhez képest, ami következett, váratlanul minden kétkedőt levett a lábáról. Keledy kimondatlan eszményképe a középkorból így-úgy sokmindenben őrzött székely népközösség talpra állítása lehetett. Tanítómestere, Szendy mintáját követve hatékony és szakszerű, szociálisan elkötelezett és választó-közeli, „igazi” önkormányzatiságot igyekezett megvalósítani. Nem a látszat urizáló protokollját. Lefegyverző eredményességgel: a közellátás, a szolgáltatások, a szegénygondozás Kolozsváron, a nehezedő helyzet ellenére, hamar országos példává vált. A nagycsaládosoknak Koós Károly tervei alapján létesített szociális bérlakások (az ONCSA-házak) hálózata a budapesti Wekerle-telep tökéletesített változata lett. Iskolákat, Műcsarnokot (a másodikat az országban), műteremlakásokat építtetett. Egy-kettőre kétségbevonhatatlan, nagytekintélyű, elismert vezetője lett városa régiójának! (Bár szó sem volt róla, de ha demokratikus választások következtek volna, kétségkívül közfelkiáltással meghagyták volna tisztségében!) Nem teljesen véletlen tehát, hogy a fővárosban törvényszerűen bekövetkező válság alkalmával rá esett a belügyminiszter, Jaross Andor választása. A német megszállást követően, 1944. március 19. után (Imrédy Béla szavai szerint) ideje volt a történelem szavának engedve, a korszellemhez igazítani a kormány és az országvezetés összetételét. Aki nem mondott le és a Gestapo nem vitte el, elkergették. A központi, vármegyei vezetők több mint 60 százaléka kicserélődött! Közéjük tartozott a lemondott főpolgármester, Homonnay Tivadar, ahogy a lemondásra felszólított(!) Szendy Károly polgármester is. Hogy nem volt egyszerű feladat a kompromisszumos személyek megtalálása, bizonyítja, hogy például, közel három hét után nevezte csak ki a Kormányzó Keledy-t Budapest főpolgármesterévé. (Mindenesetre nem mestere, Szendy helyét kellett elfoglalnia! Ez, talán megkönnyítette a kolozsvári siker-ember számára, hogy a megbízásra igent mondjon…)

Az új főpolgár beiktatása a törvényhatóság tagjainak éljenzése közepette, az „alkotmányos szokásoknak megfelelően” zajlott április 14-én. Mintha senkinek sem tűnt volna fel, hogy a padsorok igencsak foghíjasok, hogy a mások mellett a városházi frakciók szólamvezetői közül Millok, Peyer, Rassay már a Gestapo foglyai voltak. Keledy valódi programot helyettesítő hitvallásának szólam-jellege csak fokozta a helyzet előadás-szerűségét: „…az utolsó száz év során idegen szellemiség hintette el itt a széthúzást, bontotta egyedekre a társadalmat, tette folyékonnyá a nemzeti öntudatot, süllyesztette kicsinyes napi politikába és intrikák közé a közérdek szolgálatát, kezdte ki az erkölcsöt, tartotta napirenden a becsülettel való megalkuvást, tette lehetetlenné a magyar értékek felszínre jutását – mindezt pedig csak azért, hogy a saját faji érdekeit szolgálja.” Ennyi a lefektetett keretekről – következhet a tennivaló: „A Kárpátok közelében küzdő véreink hősi példájához kell igazítanunk magatartásunkat, minden becsületes magyar embert az ő bajtársi szellemük kell áthasson, el kell némítani az egyéni érdekeket, a képesség nélküli felelőtlen vállalkozókat, de meg kell találni és latba kell vetni minden magyar alkotóerőt.”

Persze akkor ez már csupán a díszlet, az új ember előtt a látszólag szabad tér pedig kényszerpálya. A csapda feloldhatatlan.
(folytatjuk)

pm1

Képek:

Fent: Keledy Tibor 1943, Kolozsvár polgármestereként

16p 2 Keledy 44 nyarán2

Keledy 1944 nyarán

Hirdetés