Először kezdjük egy tündérmesével: a társadalmi mobilitás rendkívüli példája.
Akár az egyházi iskolák erkölcsnevelő tantörténetei, vagy az előromantika fejlődésregényeinek szocialista (hogy ne mondjuk szocialista-realista) változata: olyan mérhetetlenül naiv és sematikus.
A félárva segédmunkásgyermeket a nélkülözés gyermekmunkába kényszeríti. Töretlen szorgalommal mégis a legnagyobb tekintélyű szakmunkások közé képezi magát. Esztergályos mesterlevelet szerez. Egyre többször kiáll társaiért, észrevétlenül egyik vezetőjük lesz. A háborút követő társadalmi földindulás gyárigazgatót csinál belőle, majd egy világváros vezetését bízzák rá. Hogy feladatai ne nőjenek túl rajta minden erejét összeszedi: munka után egyetemet végez, éjjel, hajnalban nyelvet tanul. Doktorátust szerez (summa cum laude!). Népszerűsége az Országgyűlésbe, pártja központi vezetőségébe is bejuttatja. Közben felesége szülei házában él, külön szobában, családjával. Külvárosi munkástelepen, volt vasmunkás szaktársai között. Sokáig, még a nagypolitika szereplőjeként is.
Papírosízű példa, csöpög a didaktikától. A jóravaló szegényember még jóravalóbb fia, a tisztakezű munkás, akit boldoggá tesz a jólvégzett munka, ami ráadásul elnyeri jutalmát. Tetejébe mindez a torzulások, visszaélések, túlkapások „fénykorában”. Valljuk meg: nem igazán életszerű. Pedig több, mint nyolc évtizedig itt élt közöttünk. Úgy hívták, Pongrácz Kálmán (1898 – 1980)…
A későbbi neves szülött és szülőhelye közel egyidősek voltak. Az újsütetű nagyváros, Budapest rohamos fejlődése kisugárzott környezetére. Délen például, Soroksár város külterülete egykettőre tízezres új teleppel ránőtt a nagy szomszédra. 1897-ben ez a terület lett önálló település Erzsébetfalva néven. Az új község még nem töltötte be első évét, amikor egy szegénysorsú munkáscsalád harmadik gyermekeként (két leány után) megérkezett Kálmán.
(Tanulságos a szülőhely „névtörténete”: Erzsébetpuszta, Erzsébetfalva, Pesterzsébet, Pestszenterzsébet. Névadója pusztaként a császár-király hitvese, Erzsébet királyné. A Soroksárból kiváló nagyközségként a helyi birtokoscsalád nagyasszonya, Szekrényessy Erzsébet. Önálló megyei várossá előléptetetten, 1932 után az éppen 700 éve halott Árpádházi Szent Erzsébet. Közben, 1919-ben negyedévig Leninváros!)
A 20. század első évében a Ferencvárosba költöző ifjú Pongráczra hamar ráköszöntött a népmesei sanyarúság: apja halála, gyermekmunka a Soroksári úti Királymalomban, inas-tanonc-segédsors úton az esztergályos mesterlevélig és úton a vasasszakszervezethez. Aztán a katonai behívó, géppuskástanfolyam, majd két és fél év a fronton, míg az utolsó pillanatban, 1918 októberében az olasz fronton, Piavénál angol fogságba nem esik. Ha úgy vesszük, szerencséjére. Egyszerűen nem volt alkalma belekeveredni a forradalmak eufóriájába, a megtorlás első hullámának tragédiájába (és mellesleg nyelvtudását is megalapozhatta). Amikor hazatér, már nagyjában elcsitult állapotok fogadják – várja a régi gyár, a majd négy éve odahagyott esztergapadja.
A nagy válság idején munkahelyét – Liftgyár – 1929-ben bezárják és három évre munkanélküli lesz. Ekkor választják meg a vasasszakszervezet egyik vezetőjének. (Nagytekintélyű poszt volt ez, jelentős közszerep, korántsem olyan formális cím, mint a következő félszázadban. Ám javadalmazás nem járt érte, még nem „találták fel” a függetlenített mozgalmár „munkakörét”.) Gyakorlatilag beköltözik a szakszervezet székházába. Tanfolyamról szemináriumra, vezetőképzőről szabadiskolába jár. Történelemtől retorikáig (ahogy később Marosán), irodalomtól helyesírásig minden érdekli. Mintha csak felkészülne, igyekezne kiküszöbölni a „veleszületett hátrányt”. Ennek az életszakaszának a végén belép a Szociáldemokrata Pártba. (Több életrajzában – ezek leginkább pársoros lexikoncímszavak – a Kommunisták Magyarországi Pártjába /KMP/ való belépést említik e dátum alatt. E tévedés oka, hogy a pártegyesítés, 1948 július 12 után az SZDP-tagságot jogfolytonosan az egységes munkásmozgalmi előélet részeként tartották nyilván.)
A válság szelídültével 1932-ben munkát kap újra. A Ganz Vagongyárban lesz mester. Az általa vezetett műhelyben a termelőmunka mellett inasok generációi nőnek fel a keze alatt. Az új évtizedre szakszervezeti tevékenysége egyre komolyabb akadályokba ütközik, míg 1944 őszén, a nyilas puccsot követően illegalitásba kell vonulnia.
Ahogy a világégés átvonul a városon, Pongráczot már az első napok gyárában, a munkástársai között találják. 1945 februárjában az ország legnagyobb és legjelentősebb vállalatai közé tartozó négy nagy Ganz-gyár közös üzemi bizottságának elnökévé választják. Nem kis érdeme van abban, hogy a Ganz-művekben hatékony és minőségi munka folyhatott – az elsők között az országban. Ezekben a napokban újítja meg párttagságát, de most már valóban a kommunistákhoz igazol. A pártközpontban is támogató kapcsolatokkal rendelkező kétkezi munkás ÜB-elnök kritikus helyzetekben megkerülhetetlen volt a gyár életében. Közszájon forgott, hogyan lépett fel a legmagasabb fórumokon a régi vezérigazgató mellett: „Jendrassiknak kell adni a legszebb villát, a legszebb autót, a legszebb nőt…” Pongrácz mester volt a maga területén, ezért felismerte és tisztelte is a nagyobb mestereket. Jendrassik György pedig nemzetközi hírű feltaláló, tervezőmérnök volt, a maga módján a gépgyár legnagyobb értéke, emblémája és lelke. Meg is maradhatott a posztján – még egy darabig.
(folytatjuk)
Képek:
Az egyik utolsó fénykép Pongrácz Kálmánról, 1979 (Csigó László felvétele)
1958 január 15: Pongrácz Kálmán, a Fővárosi Tanács VB elnöke Dr. Kovács Vince püspökkel a váci általános püspöki helynökkel beszélget az Újvárosháza tanácstermében a váci- és esztergomi egyházmegye papjainak békeértekezletén
Dr. Pongrácz Kálmán nyughelye a budapesti Farkasréti temetőben. A Budapestet megjelenítő síremlék, Marosits István szobrászművész alkotása, 1982-ben készült
Hogy volt régen...?
