15p - 1 homonnay tivadar2A háborúpárti Bárdossy miniszterelnök menesztésével Horthy külön utak keresésébe kezdett, a fővárosi háttér megteremtése érdekében egy progresszív gondolkodóra, Homonnay Tivadarra váltotta az egyre inkább németpártivá váló Karafiáth Jenőt. 1942-ben járunk.

Horthy utolsó, átgondolt és végre is hajtott(!) esélyteremtő politikai manőverét 1942 február végén alapozta meg. Az elmúlt évben a politikai tehetetlenség sodrása háborúba vitte az országot a nyugati hatalmakkal – következménnyel bíróan az angolszászokkal – is. Ebben a helyzetben a Kormányzó életbevágóan fontosnak tartotta kinyilvánítani, hogy hazánk nem csak képes, de készen is áll külön utak keresésére! Március 7-én nyomatékos „kérésére”, Bárdossy László, az országot a németek, a tengely mellett (túl)elkötelező miniszterelnök lemondott. Politikai értelemben „azonnal”, már március 10-én Kállay Miklós lépett a helyére. A döntés készen állhatott, három nap is csak a közélettől visszavonult szabolcsi birtokos rábeszélésére kellett. Horthy lényegében gróf Bethlen István kezébe adta a hatalmat – ha úgy vesszük: vissza. Hisz kettejük legbensőbb szövetségét csak Gömbös feltünése, tündöklése és bukása árnyékolta be átmenetileg. Bethlen, már amikor nem volt formálisan is hatalmon, a polgári Magyarország korának szürke eminenciása volt és maradt. Testi, lelki jóbarátját és eszmetársát, Kállayt is ő kérte meg, majd ajánlotta – maga helyett a végrehajtandó kimondatlan feladat végrehajtására: az angolszász kapcsolatok felelevenítésére, majd ébrentartására. Végső soron a különbéke felé vezető út megtalálására.

Hogy az új miniszterelnök eséllyel láthasson munkához, ahhoz hátteret kellett kapnia. Az pedig kikerülhetetlenül adódott, nem lehetett más, mint hogy Budapest támogassa őt. A mind jobbra tolódó országos politika érdekes ellenpontja volt ugyanis még mindig a főváros: nyomokban őrzött autonómiája, demokratikus belső működése, liberális várospolitikája egyensúlyt tudott teremteni az országos túlzások közepette is. Ezért Horthy, még Bárdossy lemondása napján menesztette Karafiáth Jenőt, Budapest főpolgármesterét is. A költői lelkületű főpolgár jól végezte ugyan a dolgát, de sport iránti lelkesedésében talán észre sem vette, hogy a háború, a szélsőjobb, a német érdekek elkötelezettje lett. Ahogy a három hadüzenetet is aláírásával jegyző Bárdossy helyére a békekereső Kállayt, úgy állította a Kormányzó még az új kormányfő kinevezése előtt posztjára az új főpolgármestert, Homonnay Tivadart. A keresztényszocialista politikus jelentős és tekintélyt parancsoló országházi múltra, pártvezetői gyakorlatra tekinthetett vissza. Deklaráltan a jobboldali, keresztény és nemzeti politika katonája volt, de európai kitekintés, szociális elkötelezettség vezérelték.

Dr. szántói Homonnay Tivadar (1888 – 1964) nemesi hagyományokat őrző tisztviselő családba született az érseki városban, Kalocsán. Érettségi vizsgát Szabadkán tett a Kosztolányi Dezső édesapja vezette gimnáziumban. Jogot Kolozsvárott, majd Pesten végzett. Izgalmasan összetett és ellentmondásos világképét valószínűleg a következő két évnek köszönhette: alapos, igazi tanulmányutat tehetett Európa több mint tíz államában Törökországtól Németországon át Angliáig. Hazatérve, bár az eddigi életútja mondhatni predesztinálta a politikusi pályára, 1913-ban a MÁV tisztviselője lett. A Tanácsköztársaság idején, már középvezetőként egyik vezetője volt a vasútnál kibontakozó ellenforradalmi szervezkedésnek, majd a megvalósult országos sztrájknak. Az általa vezetett vasúti tisztviselők keresztényszocialista bizottsága kezdeményezte az akciót. A szocdem vasutas szakszervezet felbomlását követő űrt sikerült Homonnaynak betöltenie a Keresztény Szociális és Gazdasági Párt vasutas szakosztályának színre léptetésével. Lényegében ez a siker lett politikai karrierjének kiindulópontja. A megmaradt és az életét innentől végig kisérő (kölcsönös) vasutas-kötődés pedig kiváló hajtóerőnek bizonyult ezen a pályán.

Megér egy kis kitérőt, hogy a munkásmozgalom történetének egyik legkedvesebb legendáját némileg más megvilágításban lássuk. Úgymond: a vasasok, és még inkább a vasutasok szervezettsége, megtörhetetlen eltökéltsége az osztályharc élcsapatává edzette ezt a réteget. Ehhez képest a tanácshatalmat igazán megingató egyetlen belső akciót a vasutasok ellenforradalmi szervezkedése jelentette. A főleg szociáldemokrata befolyás alatt működő, erős vasutas szakszervezet gyakorlatilag az 1919. márciusi pártegyesítés áldozatául esett. A bomlás érezhető állapotában az elbizonytalanodó, hiteles vezetés nélkül hagyott szervezett munkások leginkább közvetlen főnökeikben bíztak, bízhattak. Azokat pedig ügyesen tudta megszólítani és tömöríteni a lelkes fiatal Homonnay. És az általa mozgósított és irányított szakszervezet-pótlék nem ábrándította ki a hozzá csatlakozókat. Hogy ez így is maradjon, arról a hatalom gondoskodott. A Bethlen-Peyer paktum, az új rend konszolidációjának alapja 1920-ben modus vivendit teremtett a kormánypárt és a szociáldemokraták között (átkozták is eleget érte negyvenöt után az osztályárulónak bélyegzett Peyert). Ennek a megállapodásnak az egyik legfontosabb pontja volt, hogy a vasutasok körében a szocdemek lemondanak a (újra)szervezkedésről! Cserébe a kereszténydemokrata vasutasszervezet kerülte a szakszervezet-szerű működést. De inkább érdekvédelmi liga, szakmai kollégium szerepben eredményesen kiálltak a munkásarisztokráciának is mondott vasutas dolgozók érdekei mellett. Homonnay pedig mindig számíthatott rájuk!

(folytatjuk)

pm1

Képek:

(Fent) Parlamenti karikatúra: a pártpolitikus Homonnay, 1940

15p - 2 pártharcos2

A pártharcos Homonnay beszáll az 1926-os választási kampányba

Hirdetés