Ha valaki bármi hatalmi szerepet vállal a nyilas párturalom alatt, hamar szembe jön a valóság: ép ésszel biztosan nem élhető meg.


Mohay Gyula, az új (s egyben leendő utolsó) főpolgármester, ünnepélyes beiktatása után – igazi működése bő egy hónapja alatt, november 14. és december 24. között – megkísérelte fenntartani a hagyományos közigazgatás folyamatosságát. Ebben nagyban akadályozta saját kinevezési (és persze leváltási) jogköre, pontosabban a párt ezirányú kívánalmainak teljesítése – és a minden vezetői szinten megjelenő oda kiküldött, közvetlenül a Nemzetvezető Törzsének alárendelt pártmegbízottak megjelenése! Ilyen körülmények között, a kialakuló párhuzamos hatalom, pontosabban: a mindent felülíró párthatalom okozta káosz enyhítésére elérte, hogy a főváros intézményeihez csak olyan pártmegbízottak kerülhessenek, akiket ő ellenjegyzett.

Az éppen felszabadult Víziváros a Várból nézve, 1945 február végén

Megpróbált fellépni a közművek és hidak előkészített felrobbantása ellen, mind a német, mind a magyar parancsnokságokon. A közművek esetében ért is el némi sikert. (A németek megígérték neki, hogy „csakis a feltétlenül szükséges intézkedéseket teszik meg” Az esetleges hídrombolásokat azzal indokolták, hogy Budapest visszafoglalásakor az oroszok úgyis felrobbantanák azokat…) Eljárt a kiürítési parancs élelmiszer-, kötszer- és gyógyszerkészletekre való kiterjesztése ellen is (későbbi védekezésében erre hivatkozva állította, hogy a pesti gettót tulajdonképpen ő mentette meg/!/ az éhhaláltól). Mikor a nyilas kormányszervek december elején elhagyták a várost, ő még maradt. Megérte, hogy a főpolgármesterség több mint hetvenéves történetében példátlan hatalmat kapjon. December 6-án Szálasi kinevezte (néhány főispánnal egyetemben a főpolgármestert is) hadműveleti kormánybiztossá! Vagyis Budapesten Hindy Iván altábornaggyal, a város katonai parancsnokával együtt „a legszélesebb jogkörrel a székesfőváros területén magyar vonatkozásban teljhatalommal ruházták fel.” Ezzel a fővárosban Mohayé lett valamennyi miniszter közigazgatási jogköre, ő lett a végső fokú fellebbviteli fórum, s a rendőri büntetőbíráskodás legfelsőbb szintje is! Át is költözött az Újvárosházáról a Belügyminisztériumba – három hétre. Aztán december 24-én, szinte az ostromgyűrű bezáródásával egyidőben Mihályiba távozott. Később visszautasította a vádat, hogy menekült volna, hogy elhagyta volna szolgálati helyét. Úgymond Vajna belügyminiszter szabályosan kötelezte három nap ünnepi szabadságolásra, s ő csak azután utazott családjához, hogy a német parancsnokságon biztos ígéretet(!?) kapott arra, hogy hogy 27-én visszatérhet a városba. A következő három hónapot Mihályiban főpolgármesterkedte át, majd a főváros menetoszlopával március 27-én elhagyta az országot is.

Mohay Gyula szolgálati idejének vége éppúgy kérdéses, mint kezdete. Emlékeznek még: 1944. november 8-án nevezte őt ki Szálasi, de Vajna belügyminiszter (szóban és később) megnyugtatott mindenkit: már október 16-tól a leendő nemzetvezető megbízásából törvényesen/!!/ intézte a főpolgármesteri teendőket. Valahogy ugyanígy csak fordítva: 1945 február 13-án Budapest felszabadult, teljes egészében megszállták a szovjet csapatok. A jelen sem lévő főpolgármester hatásköre értelemszerűen megszűnt (vagy legalábbis szünetelt). Mohay nem gondolhatta teljesen így. Egyik utolsó, főpolgármesteri hivatalos, fejléces papírra jegyzett, iktatószámmal ellátott, szabályosan iktatott felirata április 13-án Seekirchenben kelt. Arról panaszkodik benne, hogy a folyamatosan tovább hajszolják nyugatra, poggyászát elvették, hivatali személygépkocsiját is lefoglalták. Az ügyirat záró szavai sok mindenről árulkodnak: „Tisztelettel kérem a Nemzetvezető Testvért, méltóztassék fentiek alapján a szükséges és jónak látott intézkedéseket megtenni, hogy végre is rendeltetési helyünkön újra emberi életet kezdve, dolgozhassunk a hungarista Magyarországért!” Nyilván valósággal maguk alá temették a felgyűlt főpolgármesteri tennivalók…    

Az amerikaiak csak fél év múlva tartóztatták le 1945. szeptemberében, de novemberben már ki is adták Magyarországnak, mint háborús bűnöst. Farkas Ákos polgármesterrel közös tárgyaláson 1946. január 28. és 31-e között állt a Budapesti Népbíróság elé. A legsúlyosabb vádakkal kellett szembenéznie.

Előzetes kihallgatása folyamán még összeomlott. Péter Gábor előtt többször az eszméletvesztés küszöbére került, sírógörcs fogta el, görcsösen mondogatta, hogy ő csak egy báb volt, a hídrobbantásokhoz semmi köze, hogy nem felelős semmiért. „Beregfy a bűnös, ő a bűnös mindenért, engem hagyjanak ki mindenből, én egyszerű öregember vagyok.”  Védekezése a bíróság előtt már világosabb volt (és valamivel méltóságteljesebb): „A vádat megértettem. Nem érzem magam bűnösnek, én áldozatot vállaltam akkor, amikor elfoglaltam a Budapest Székesfőváros főpolgármesteri székét, amit sohasem ambicionáltam. Minden feláldoztam akkor, ami az enyém volt. Mentettem, amit menteni lehetett és amit menteni kötelességem volt.” A saját tárgyalására váró Szálasi tanúként kapott szót Mohay ügyében. Kimért volt: „A főváros vezetésére vonatkozóan tőlem utasításokat nem kapott és a fennálló jogszabályoknak(?!) megfelelően kellett eljárnia.” Elmondta még, hogy Mohayt eredetileg csak 1945 január 1-ig szánta főpolgármesterségre. Aztán a hungarista alkotmány kidolgozásával akarta megbízni, mert tervei szerint az „Országbíró” tisztsége várt rá.  

Mohay Gyula átadása–átvétele az őt hazaszállító amerikai repülőgép előtt. Aki a kezét a volt főpolgármesterre teszi, Péter Gábor (Bojár Sándor felvétele)

Mohayt a Népbíróság bűnösnek találta és kötél általi halálra ítélte – de 4 a 3 ellen szavazataránnyal kegyelemre ajánlotta. Tanulságos indoklással: a fővárosi közművek (részbeni) megmentésen túl leginkább azért, mert: „műveltségileg és szellemileg alacsony fokon álló egyéniség(!!), aki teljesen a nyilas vezetés ideológiájának hatása alatt állt”. Ő maga is fellebbezett, így a Népbíróságok országos Tanácsa március 6-án, bár több vádpontban felmentette, helybenhagyta a halálos ítéletet, sőt, kegyelemre sem ajánlotta! A köztársaság elnöke, Tildy Zoltán mégis élt kegyelmi jogával, a tragikus sorsú igazságügyminiszter, Ries István javaslatára. Mohay Gyula halálbüntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatta.

A „régi világ”, a „székesfőváros” utolsó főpolgármestere maradandóan megsínylette az igazságszolgáltatást. Egyre gyengélkedett, s rabkórházban érte a vég is. A Mosonyi utcában, 1952. szeptember 15-én. A saját 58. születésnapján. Az utolsók baljósnak ígért sorsa, lám, rajta is beteljesedett. Még, ha egyedülálló volt is a maga nemében: alighanem nincs más rajta kívül, akiről a belátás és a kegyelmi gesztusok dolgában nem igazán elhíresült Népbíróság ítéletindoklásban mondta volna ki, hogy - idióta…

 

Hirdetés