Az összművészeti fesztivált szervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Kirják Róbert elmondta, a rendezvény szintlépésre készül, ez nagyban köszönhető a támogatóknak. Úgy fogalmazott, az idei seregszemlére olyan előadókat is meg tudtak hívni, akiket korábban anyagi okokból nem. Azt mondta, olyan programot állítottak össze, ami megmozdítja a városlakókat.
Minden korosztálynak igyekeztek a kedvében járni, így mások mellett ingyenes koncertet ad a nyíregyházi Kossuth téren T. Danny, Manuel, az Első Emelet, Király Linda és Király Viktor, Fenyő Miklós valamint a világzene jegyében a Boban Markovic Orkestar, valamint a Mali-kubai-francia blues-rock zenekar, az Ilektan. Kirják Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a programok többsége ingyenesen látogatható, az alól csak a színházakban tartott előadások és a Krúdy Art mozi vetítései kivételek.
A fesztivál ideje alatt számos színházi bemutató várja a közönséget a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán, a Krúdy kamarában, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Bencs Villában és a Színbádban, de a Kossuth téri fesztiválszínpadon is lesz olyan este, amikor színdarabot mutatnak be. A darabok többsége a versenyprogram része, mások mellett a Nemzeti, a Thália, a Karinthy, az Örkény színház, a Játékszín és az Orlai Produkciós Iroda is bemutatkozik. A versenyprogram zsűrijének elnöke Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színész és rendező lesz, aki az ősszel kezdődő színházi évadban a Három nővért rendezi a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.
Az augusztus 22. és 30. közötti rendezvényen az ismert előadók mellett további ingyenes gyermekprogramokkal, koncertekkel és esténként szabadtéri filmvetítésekkel is várják a vendégeket a Kossuth téren és környékén több helyszínen.
Halkóné Rudolf Éva (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, a gazdasági és jogi bizottság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény országos és nemzetközi hírű fesztivállá fejlődött az elmúlt 24 évben, és komoly turisztikai vonzereje van. Hozzátette, a Nyíregyházára érkező vendégek a fesztiválprogramok mellett a város és a térség nevezetességeit is meglátogatják.
A Master Good cégcsoporttal 2022-ben kötöttek hároméves szerződést a Vidor Fesztivál támogatásáról, amit most további négy évvel meghosszabbítottak. A Master Good évente 30 millió forinttal támogatja a rendezvényt.
A szervezők az MTI kérdésére elmondták, hogy az idei Vidor fesztivál költségvetése meghaladja a 180 millió forintot, a programsorozatot a szponzorok mellett az önkormányzat és a Kulturális és Innovációs Minisztérium is támogatja.

