Sikeresen zárult az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által szervezett UNESCO Világörökségi Önkéntesek 2023 Budapest programsorozat a Várkert Bazárban tartott pénteki rendezvénnyel.


A program keretében a négy kontinens tizenhat országából érkező résztvevők megismerkedtek a budapesti világörökségi helyszínekkel és a projekt zárásaként azokra egyedi, látogatóbarát térelemeket terveztek, amelyeket a zárónapon mutattak be

.

Lánszki Regő, az ÉKM építészeti államtitkára a záróeseményen a magyar műemlékvédelemről tartott előadást. Hangsúlyozta: minden nemzet egyedi tárgyi és szellemi örökségével az egész emberiséget gazdagítja. „Ezért fontos, hogy minden nemzet megőrizze egyedi identitását, és miközben békésen együttműködik a többiekkel, kultúrája ne oldódjon fel egy globális egyhangúságban” – mondta.

Az államtitkár beszámolt a magyar építészetről szóló törvényről, amely ebben a szellemben rendezi a magyar műemlékvédelem ügyét és az állam kiemelt feladataként rögzíti a műemlékek és a műemléki területek védelmét, fenntartható használatának elősegítését. Egy egész országra kiterjedő hatáskörű, egységes szemléletű műemlékvédelmi szervezetrendszert hoz létre, emellett támogatásokkal, programokkal segíti a műemlékek hasznosítását.

Lánszki Regő bemutatta a Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogramot, amelyek során 18 kastély és 12 vár újult meg néhány év alatt, amelyek egyszerre történelmünk fontos színhelyei és a magyarországi művészettörténet kiemelkedő alkotásai. A 2017-ben elindított Népi Építészeti Programról szólva elmondta: a program és a szakemberek révén immár több mint 500 helyen újultak meg épületek, amelyek egyszerre prezentálják a modern kor komfortját, és őrzik az ősök formavilágának, építészeti kultúrájának értékeit. Bemutatta a határon túli területeken található magyar kultúrkincsek megóvása érdekében tett erőfeszítéseket is. Mint mondta, a magyar kormányzat elkötelezett, hogy megőrizze nemzetünknek a jelenlegi Magyarország határain túl található kulturális örökségét is, ezért ennek érdekében további számos programot indít. Az államtitkár a pénteken záruló programsorozatról szólva kiemelte: ez a két hét méltó alkalmat teremtett arra, hogy megünnepeljék Magyarország első világörökségi önkéntes programját.

A Világörökségi Önkéntesek (World Heritage Volunteers, WHV) 2023 – A jövőn dolgozva című pályázati felhívást az UNESCO Világörökség Egyezmény 50. évfordulója alkalmából indította el a Világörökség Központ. Az UNESCO minden évben kiírja pályázatát, amelynek keretében az azt elnyerő ország az egész világból fogadhat önkénteseket és megismertetheti velük világörökségi helyszíneit. A pályázat történetében első alkalommal nyert Magyarország. A programot az ÉKM építészeti államtitkárságának koordinálásával, több hazai és külföldi egyetem, szervezet és ügynökség együttműködésével valósították meg.

A tíznapos programsorozat célja az volt, hogy a résztvevőket bevonják a világörökség megőrzésébe, felhívják figyelmüket Budapest világörökségi helyszíneinek, építészeti alkotásainak szépségére, interaktív diskurzust biztosítva a vélemények megvitatásához. A projekt zárónapján a résztvevők bemutatták projektmunkáikat. A világörökségi helyszínekre olyan egyedi, látogatóbarát térelemeket terveztek, amelyek megfelelnek a 21. század kihívásainak, egyben dinamikus módon, sajátos nézőpontból mutatják be a hely világörökségi értékeit, kulturális többlettel ruházzák fel a nemzeti értékeket. Az önkéntesek projektmunkáinak bemutatása és a Than Károly Ökoiskola diákjai által készített projektmunkák ismertetése után a pénteki eseményt Perényi Lórántnak, az ÉKM építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkárának beszéde zárta.

(MTI)

Hirdetés