Szita Károly a Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülésén.


A kultúránk, a szokásaink és a hagyományaink kapaszkodók bizonytalanság, válság idején – mondta Kaposvár város polgármestere az egybegyűlteknek. A koronavírus-járványra, az energiaválságra és az orosz-ukrán háborúra utalva megjegyezte: az ember mindig keresi a fogódzókat bizonytalanság és értékválság idején, mert jó valamibe belekapaszkodni. „Önök azok, akiknek minden egyes darabban megvan a lehetőségük kiállni azon értékeink mellett, amelyek megőrzik a közösségeinket” – mondta a társulat tagjainak.

Fülöp Péter, a színház igazgatója újságírók érdeklődésére azt közölte, hogy az elmúlt évekkel ellentétben nyugodt, klasszikus értelemben vett színházi évadra számít 2024/2025-ben. „Nem szervezünk nagyrendezvényt, bizonyára nem jön közbe semmilyen járvány vagy olyan energiaválság, amely megborítaná a működésünket” – mondta, hozzátéve, hogy „nagy erőkkel készülnek” elkápráztatni, elgondolkodtatni közönségüket.

A direktor hangsúlyozta, a teátrum koncepciója változatlan: arra törekednek, hogy a klasszikus népszínházi struktúrában minden korosztályt, minden műfaj iránt érdeklődőt ki tudnak szolgálni. „A bérletes kínálatunk ezt mutatja: megtalálható benne a vígjátéktól, a klasszikus világirodalmi szerzők műveitől kezdve a zenés előadásokig sok minden, de különös figyelmet fordítunk a gyermek nézőinkre, az ifjúsági és az egészen kicsiny korosztályra is, a kamaraszínpadon alapvetően a mívesebb és elgondolkodtatóbb előadásoknak igyekszünk teret adni” – sorolta.
Közölte a direktor, hogy Hüse Csaba színművész távozott a színháztól, ugyanakkor a társulat tagja lett Szép Domán, a Nemzeti Színházból „igazolt” művészre prózai, valamint zenés darabokban is „építenek” a következő évadokban. Megemlítette azt is, hogy Kaposváron vendégszerepel az idén 70. születésnapját ünneplő Udvaros Dorottya.

A Csiky Gergely Színház korábbi tájékoztatása szerint a teátrum tíz bemutatót tervez a következő évadban.

  • A nagyszínpadon október 4-én láthatja a közönség Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című bohózatát Mészáros Tibor, november 15-én Pedro Calderon Huncut kísértet című komédiáját Ignacio García, december 13-án Dale Wassermann Száll a kakukk fészkére című drámáját Horváth Illés rendezésében.
  • Ugyancsak a nagyszínpadon kap helyet február 28-án Thornton Wilder A mi kis városunk című színműve, amelyet David Doiasvili rendez, és április 15-én Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátéka, amelyet Keszég László visz színre.
  • A műsortervben két kamaraszínpadi bemutató szerepel: Jon Fosse Őszi álom című drámája szeptember 28-án, Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiája január 18-án látható először Kaposváron. Rendezőként az előbbit Bérczes László, utóbbit Kelemen József jegyzi.
  • Az egyetlen stúdiószínházi bemutató november 2-án Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színműve lesz Sarkadi Kiss János rendezésében, a darab a Csiky Gergely Színház, valamint a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány közös produkciója.
  • Két darabbal is kedveskednek a gyermek és ifjúsági korosztálynak. Gimesi Dóra Hessmese című mesejátékát október 10-én a kamaraszínpadon Sipos Imre, Nemes-Nagy Ágnes Bors néni című zenés mesejátékát március 14-én a nagyszínpadon Mészáros Tibor rendezésében.
  • A korábban bemutatott nagy sikerű darabok közül műsoron marad a Legénybúcsú, a Meseautó, A Riviéra vadorzói, a Csoportterápia, az Illatszertár, a Csókos asszony, a Variációk egy rablásra, a Dunakanyar, a Kovács Sándor, a Hupli!, az Aladdin, és a Túl a Maszat-hegyen című előadás.
Hirdetés