Válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók a brutális összegű adósság miatt.


Április végére a kórházak adóssága a március végi 39,3 milliárd forintról 51,6 milliárd forintra nőtt – írja a Napi.hu a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataira hivatkozva.

A tartozásállomány csaknem teljes összege a szállítókkal, szolgáltatókkal szemben áll fenn, amelyből 0,9 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul. Mindegyik, összesen 572 intézmény szolgáltatott adatot, az adós intézmények száma tárgyhóban 330, ebből kizárólag 30 nap alatti tartozással 103 intézmény rendelkezik – jegyzi meg a lap.

A brutális mértékű tartozás miatt válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók, közölte a lappal az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László szerint évközi beavatkozásra van szükség, mert a cégek a határaikat feszegetik.

A helyzet rendkívül lehangoló, Rásky László szerint rengeteg beszállító arról számolt be, hogy idén még egyetlen forintot sem kapott az egészségügyi intézményektől, és a kórházvezetők széttárják a karjukat, mert elképzelésük sincs arról, hogy mikor tudnak majd fizetni.

Rásky László szerint az adóssághelyzet mostani alakulásában jelentős szerepe van a rezsiköltségek rendkívüli növekedésének. Márpedig az energiacégek előbb szüntetik meg a szolgáltatásukat, mint az orvostechnikai beszállítók, tehát a közműszolgáltatók még ebben a helyzetben is elsőbbséget élveznek.

A lap felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a kormány a szokásos „ügymenetet” követi, és év végéig nem foglalkozik a problémával, azzal nemcsak azt kockáztatja, hogy az adósság meghaladja majd a százmilliárd forintot, hanem azt is, hogy egyre több cég fogja beszüntetni a tevékenységét. Ez pedig a verseny csökkenéséhez és ezáltal még inkább az ellátórendszer és a betegek kiszolgáltatottságának növekedéséhez fog vezetni.

Kétségtelen, hogy ha a nemfizetések miatt egyre több cég kivonul a piacról, akkor csökken az eszközbeszerzések rugalmassága, és egyre inkább előfordulhat, hogy eszközhiány keletkezik, ami viszont műtétek elmaradásához vezethet, tette hozzá Rásky László.

Hirdetés