uzletKisebb túlzással kijelenthetjük, hogy Budapesten ma minden eladó és kiadó. És nem, nem úgy, mint régen, hogy mindent meg lehet venni, ha megfelelő összeget kínál érte az ember. Ma úgy eladóak és kiadóak az irodaházak, üzlethelyiségek, lakások, raktárak, hogy senki sem áll sorba érte, hogy megszerezze. Most a városképet leginkább csúfító, és az élhetőség érzetét komolyan befolyásoló problémával, az egyre több és egyre lepusztultabb üresen álló üzlethelyiség problémájával foglalkozunk. Elemzésünkhöz segítségül hívtuk az érintett önkormányzatokat, ingatlanpiaci elemzőket, és egy komoly üzlethálózattal rendelkező kereskedőt is, az ineraktív térképünkön pedig végignézhetik a Körút üres üzleteit.

A modern irodaházaknál rekordszintű az üresen álló területek aránya, és most már nem csak az agglomerációban vannak teljesen üresen álló épületek, hanem a belvárosban is megjelentek a kiadó táblák olyan irodaházakon, ahol ezt korábban elképzelni sem tudtuk volna. Hasonló a helyzet a top bevásárlóközpontokkal. A legforgalmasabb üzletházakban is egyre másra találkozhatunk "átalakítás alatt", "műszaki okok miatt zárva" jeligével lehúzott rolókkal, vagy kísérleti "pop up" üzletekkel, galériának, ruhatárnak, bemutatóteremnek álcázott üres üzlethelyiségekkel, vagy egyes esetekben a sikercentrikus bevásárlóközpontok presztízsébe bele nem férő módon, kiadó táblával. A lakáspiac és azon belül is a másodlagos lakások, mint a tóparti üdülők, hegyi lakok, hétvégi házak az elmúlt években elárasztották a piacot, és már szinte bagóért lehet hozzá jutni olyan magáningatlanokhoz, amikről 3-4 éve még azt gondolhattuk, hogy csak a "egyenlőbbek" szerezhetnek meg.

A Főváros Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoki Irodájának kezdeményezése, a "Rögtön Jövök" pályázat is erre a problémára, vagyis a belváros megüresedő földszinti zónájának városképet romboló jelenségére igyekszik reagálni. Bár nem új keletű a kezdeményezés, hiszen bizonyos szempontok szerint jobban működő nagyvárosokban (mint például Bécs) alkalmazzák már ezt a rendszert, mégis messzemenőkig üdvözlendő és támogatandó kezdeményezés.

Ismerve és látva az elmúlt évtizedek eseményeit, gondolva itt elsősorban a fővárosi és a kerületi döntéshozók együttműködési hatékonyságára, és a soha véget nem érő politikai játszmákra (tisztelet a kivételes eseteknek) komoly meglepetést okozna, ha a projektet sikerülni a kerületi önkormányzatokra is kiterjeszteni, és valóban egységes képpel és rendszerben kezelnék a városképet romboló üzletek kirakatait. Mindenesetre nagyon bízunk benne, hogy most végre sikerül, és ha csak ennyit is, de végre tényleg előre mozdul az együttműködés egy jó irányába.

A pályázat eredményének kihirdetése április végéig várható, májusban és júniusban pedig kiállítás nyílik a pályaművekből.

portfolio.hu

Hirdetés