Hirdetés
Tárgyalni sem tudtak a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal
2021. október 15. péntek, 08:00

targyaA kijelölt államtitkár csak az egyik érdekképviselettel tárgyalt volna, amit nem fogadott el a sztrájkbizottság.

„Kemény csata volt, de érdemi munkával nem fogalkoztunk” – közölte a Pedagógusok Szakszervezete a kormány képviselőjével tartott egyeztetés után.

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormányt képviselő Kisfaludy László államtitkár nem tudta felmutatni a megbízólevelét arra vonatkozóan, hogy ne csak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ), de a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) is tárgyaljon.

Az államtitkár megbízása szerint csak a PDSZ-szel egyeztethetne, de ezt a két szakszervezet nem fogadta el.

„Ha ilyen slendrián, ilyen felelőtlen formában történik a megfogalmazás, akkor mire számítsunk később?” – hangzott el a sajtótájékoztatón. A PDSZ és a PSZ a múlt héten jelentette be, hogy közös sztrájkbizottságot alakítottak, amely tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal.

A szakszervezetek célja az azonnali béremelés, a vetítési alap minimálbérhez kötése, a túlórák elszámolása és kifizetése, valamint a munkaidő észszerű mértékű korlátozása.

(HVG)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #1 Vidéki 2021-10-16 07:36
A jelenlegi kormány semmibe veszi a pedagógusokat - akik a jövő nemzedékét oktatják, felkészítik a felnőtt életre, munkára - ezért alkalmatlan az ország vezetésére. Finnországban a pedagógusok az egyik legjobban kereső réteg, megvannak becsülve, látszik is az eredményeken, mert a tanulók eredményei nemzetközileg a legjobbak között vannak!Ennek az országnak van jövője, mert a felnövekvő nemzedék egyre képzettebb, okosabb lesz - nálunk ez nem fontos, látszik is az egyre rosszabb tanulmányi eredményeken. Ébresztő pedagógusok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...