Hirdetés
Tempo 30 - forgalomcsillapítási mintaprojekt Budapesten
2020. augusztus 11. kedd, 08:30

autosorForgalomcsillapítási mintaprojekt részeként ideiglenes forgalmi rendet vezet be a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzat.

Azt írták: a három hónapos tesztidőszak alatt több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatnak a közlekedők.

A tizenöt budapesti helyszínen induló forgalomcsillapítási mintaprojekt célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Belső-Erzsébetvárosban az Andrássy út - Nagykörút - Rákóczi út - Károly körút közötti területen csökkentik a gépjárművel való átjárhatóságot.

Hozzátették: a tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet, de több helyen tilos lesz parkolni.

Az intézkedésektől azt várják, hogy csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke, illetve a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága.

A változtatások miatt 250 új forgalmi táblát is felállítanak, és felújítanak egyes utcarészeket is. Belső-Erzsébetváros nagy része Tempo 30-as övezetté alakul.

A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja a fővárosiak véleményét augusztus 15-től a bevezetett változásokról, ezek felhasználásával az év végig dolgozzák ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők - közölte a BKK.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...