Hirdetés
Még mindig kihasználatlan és az állam tulajdonában van a volt balatonberényi gyermeküdülő
2020. február 05. szerda, 10:30

bbereny2012-ben államosítással vették el a megyei önkormányzattól, 2016 óta üresen áll.

bbereny2012-ben államosítással vették el a megyei önkormányzattól, 2016 óta üresen áll.

„Tájékoztatjuk, hogy a Balatonberényi gyermeküdülő jelenleg is a Magyar Állam tulajdonában áll. Társaságunk 2019. év végén megkezdte az üdülő ingatlanok értékesítését, melynek részét képezi a Balatonberényi üdülő is. Nevezett ingatlan értékesítésének előkészítése folyamatban van, várhatóan ez év első negyedévében, az erre vonatkozó döntést követően kerülhet sor az Elektronikus Árverési rendszeren keresztül történő értékesítésére.”

Ezt a választ kaptuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től (MNV), miután a Vas megyei önkormányzat volt balatonberényi gyermeküdülőjének helyzetéről kérdeztük az állami céget.

A válasz szinte szó szerint megegyezik azzal, amit bő két éve, 2017-ben , és előtte egy évvel, 2016 augusztusában kaptunk az MNV-től, hasonló érdeklődésünkre. Vagyis az elmúlt három és fél évben semmi sem történt.

A balatonberényi gyermeküdülő évtizedekig a Vas megyei önkormányzat tulajdona volt, és a vasi gyerekek kedvezményes üdültetésére használták. A Fidesz-kormány 2012-ben kitört államosítási és központosítási lázában a megyei önkormányzatokat kiüresítették, vagyonukat államosították. Erre a sorsra jutott a sok szombathelyi és Vas megyei gyerekkori emlékeiben szereplő berényi üdülő is.

A kormány központosította a gyermeküdültetést is, és ezt a feladatot az Erzsébet-programra bízta, amit a Nemzeti Üdülési Alapítvány (NÜA) működtetett. A következő három évben az üdülő tényleg működött , nyaraltak ott gyerekek, akiket az Alapítvány utalt be. 2016-ban viszont már nem szerepelt az Erzsébet-táborok között a berényi üdülő.

Információink szerint az új városvezetés távlati tervei között szerepel, hogy megpróbálják megszerezni az üdülőt, de konkrétumokat még nem tudunk.

(Nyugat.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...