Hirdetés
Új e-töltőállomásokat nyitott Zalaegerszegen az E.ON
2019. október 09. szerda, 07:30

eautotÖt új elektromos töltőállomást telepített Zalaegerszeg forgalmas pontjaira az E.ON, ebből hármat az önkormányzattal, kettőt pedig az ALDI-val együttműködésben. Minden állomásnál egyszerre két autó töltésére van lehetőség. A megyeszékhelyen így egyre több helyen tölthetik fel egyszerűen és kényelmesen elektromos járműveiket az ott élők és az arra utazók.

Az E.ON az állomások telepítésével is elektromos autózásra ösztönzi a várost és segíti a városlakókat a környezettudatos közlekedésben.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a töltőállomások átadása kapcsán elmondta: „Évek óta keressük az innovatív megoldásokat, amellyel szebbé, élhetőbbé és természetesen környezetbarátabbá tehetjük városunkat, az elektromos töltők telepítése fontos lépés célunk eléréséhez. Reméljük, egyre többen nyitnak majd az elektromos autózás felé, és a jövőben az E.ON-nal közösen még több töltőállomást telepítünk majd.”

„Bár az elektromos autózás a jövő egyik kulcsfontosságú területe, elterjedésének még gátat szab, hogy egyelőre kevés helyen találnak töltőpontot az autósok. Meggyőződésünk, hogy úgy tehetjük vonzóbbá az alternatív üzemanyagok használatát, ha biztosítjuk, hogy azokhoz a lehető legtöbben, minél könnyebben és egyszerűbben hozzáférjenek. Az a célunk, hogy alternatív megoldásainkkal is biztosítsuk az ország átjárhatóságát Nyíregyházától Zalaegerszegig. Itt Zalaegerszegen olyan helyszíneket kerestünk, ahol az autósok a bevásárlás, sportolás, vagy akár munka ideje alatt zavartalanul tudják feltölteni elektromos járműveiket” – mondta Nehéz Beáta, az E.ON Energiakereskedelmi Kft. E-mobilitási és Települési Ügyfélmegoldások Osztályának osztályvezetője.

A zalaegerszegi töltők helyszínei és típusai:
• Stadion utca, Jégcsarnok előtti parkoló – Circontrol Raption 50 Series DC 50kW
• Vágóhíd utca, a Városi Ifjúsági és Sportcentrumnál – Circontrol Raption 50 Series DC 50kW
• Parkerdő – Circontrol AC 22 kW
• Balatoni út 13. (ALDI) (2db) – Circontrol AC 22 kW

A Zalaegerszegen telepítettekkel együtt az idén országszerte már 32 új töltőállomást létesített az energiacég. A Balatoni úton üzembe helyezett két AC töltő azon országos együttműködés része, amely révén 80 településen 123 ALDI áruháznál összesen 360 töltőpont létesül az E.ON által; Zalaegerszeg ebben az elsők között van.

Az E.ON további fejlesztéseket tervez: a nyilvános töltőállomások telepítése mellett olyan rendszer kialakításán dolgozik, amellyel az otthoni töltés lehetősége is biztosítható az autósok számára.
Az elektromos autók használatával jelentősen csökken az üvegházhatású gáz kibocsátása, a szálló por koncentrációja, az egyéb légszennyezés, illetve a zajterhelés is. Az elektromos autók üzemeltetése is olcsóbb, mint a hagyományos üzemanyaggal működőké, továbbá ingyenes a városi parkolás és védett övezetekbe is be lehet hajtani.

(e-cars.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...