Hirdetés
Napelem-nagyhatalom leszünk
2019. augusztus 07. szerda, 08:30

naperomuBefejeződtek az építési munkálatok az ALTEO Nagykőrös külterületén, illetve Balatonberényben található naperőműparkjai esetében, így az átadást követően újabb két erőműpark kapcsolódhatott be az energiatermelésbe a tőzsdei vállalat portfólióján belül.

A most elkészült, saját kivitelezésű erőműparkokkal – a monori és a domaszéki mellett – már négy működű naperőműparkkal rendelkezik az ALTEO. A társaság naperőművi projektjeinek névleges teljesítménye az átadott létesítményekkel együtt immár eléri a 20 megawattot, a teljes megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművi portfólió kapacitása pedig eléri az 55 megawattot.

Megkezdik kereskedelmi üzemüket azok az ALTEO által Nagykőrös külterületén, illetve Balatonberényben épített naperőműparkok, amelyek létesítése céljából tavaly év közepén akvirált – az építéshez szükséges engedélyekkel rendelkező – projekttársaságokat az energetikai vállalat. Az erőműparkok a 2017-2019-es stratégia keretében megvalósuló 10-15 milliárd forintos beruházási program részeként valósultak meg. Az elkészült létesítmények több szempontból is mérföldkőnek számítanak a társaság életében: egyrészt mert a monori erőmű után a most átadott egységek is a társaság saját kivitelezésében valósultak meg, másrészről pedig azért, mert a beruházások lezártával immár összesen négy működő naperőműparkkal rendelkezik az ALTEO.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...