Hirdetés
Ijesztő ütemben fognak eltűnni a tanárok Magyarországról
2022. április 12. kedd, 09:00

tanitÖt év múlva nyolcezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, akiket két-háromezer pályakezdő tanár nem tud pótolni - vetíti előre a kedvezőtlen trendet Pedagógusok Szakszervezete.

A Népszava a felvi.hu friss adatai alapján arról számolt be, hogy összesen 11 978-an jelentkeztek idén pedagógusképzésre, ami mintegy ezerrel kevesebb felvételizőt jelent ezen a területen a tavalyihoz képest.

A jelentkezők között azoknak a száma is csökkent, akik úgy döntöttek, hogy első helyen jelölnek meg valamilyen pedagógiai felsőoktatási szakot: ők most 8678-an vannak, míg 2021-ben 9791-en voltak.

A napilap azt is megjegyzi, hogy a pedagógusképzésbe jelentkezők száma az elmúlt három évben esett vissza jelentősen.

Ennek a folyamatnak az a lecsapódása a gyakorlatban, hogy egyre kevesebb a végzett hallgató, vagyis pályakezdő pedagógus. A 2020/2021-es tanévben számuk alig haladta meg a kétezer főt.

Az egyetemre felvettek mintegy fele jut el a diplomáig, de közülük sem mindenki pedagógusként helyezkedik el, de azok közül is többen viszonylag gyorsan – egy-két éven belül – elhagyják a pályát, akik a végzettségüknek megfelelő munkakörben helyezkednek el.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke lesújtónak nevezte a friss számokat. Szerinte ha a pedagógusképzésbe jelentkezők közül mindenkit felvennének és mindenki szerezne diplomát, az sem lenne elég a kieső tanárok pótlására. A PSZ számításai szerint öt év múlva nyolcezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, akiket két-háromezer pályakezdő tanár nem tud pótolni.

A fő ok, hogy a fiataloknak ez a pálya nem vonzó, 150-160 ezer forintos nettó alapilletmény mellett ez nem is fog tudni változni. A szakszervezeti vezető éppen ezért amellett érvelt a lapnak, hogy a kormány ne halogassa tovább a pedagógusbérek rendezését. Orbán Viktor szerdai nemzetközi sajtótájákoztatóján is előkerült a pedagógusok ügye. Emlékeztetett arra, hogy a tanárok keveslik a kormány béremelési javaslatát és ő egyetért velük. Felidézte, hogy a kormány 3*10%-os béremelést ígértek a tanároknak, és ezt tartani fogja a kormány.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...