Hirdetés
A Magyar falu program keretében kisbolt nyílhat 121 településen
2021. október 18. hétfő, 08:00

magyar falu logoAz állam 5,6 milliárd forinttal támogatja az elképzelést. A már meglévő kisboltok fejlesztését célzó pályázatok eredményét várhatóan néhány héten belül teszik közzé.

A Magyar Falu Programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására.

A nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon. Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát, ahol 18 évvel ezelőtt zárt be a kisbolt, és a helyieknek reményük sem volt arra, hogy új bolt nyisson. A programnak köszönhetően most lesz kisbolt a településen - mondta.

A kormánybiztos közölte, egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.

A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére – jegyezte meg.

Gyopáros Alpár elmondta, kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt „kvázi közösségi térként" is funkcionáljon. Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni - tette hozzá a kormánybiztos.

Közölte, az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat „bevállalta".

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben indított Magyar Falu Programban a rendelkezésre álló forrás az első évben 150 milliárd, 2020-ban 200 milliárd forint volt. Ez 2021-ben már meghaladta a 270 milliárd, jövőre pedig várhatóan a 300 milliárd forintot is - közölte Gyopáros Alpár.

A program keretében idén a meglévő kisbolt fejlesztésére és új kisboltok nyitására írtak ki pályázatot. A már meglévő kisboltok fejlesztését célzó pályázatok eredményét várhatóan néhány héten belül teszik közzé - közölte.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...
  • Sikerült megoldani a legnagyobb magyarországi problémát - a vármegye e... Tovább...
  • Nagyon bízom benne, hogy szeptemberben egy pedagógus sem veszi fel a m... Tovább...
  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...