Hirdetés
Okosút lesz az M2-es Dunakeszinél
2021. május 13. csütörtök, 09:30

m2Dinamikus forgalomirányítási berendezéseket szerelnek majd fel a gyorsforgalmi út főváros közeli szakaszán, amelyekkel csökkenthetők a torlódások.

A kivitelezési tervek elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzés már megjelent az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében, a tendernyertes feladata lesz az M2-esen az M0-s és Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése - írta a lap.

A dinamikus forgalomirányítás lényege, hogy a távoli irányítóközpontban valós időben értesülnek az adott útszakasz forgalmi állapotáról, és a rendelkezésre álló eszközökkel igyekeznek beavatkozni az esetleges torlódások elkerülése érdekében - mondta a lapnak Borsos Attila, a győri Széchenyi Egyetem docense, aki a közutak tervezésének biztonsági hatásával és modellezési lehetőségeivel foglalkozik. Az érintett, Dunakeszi mellett elhaladó útszakaszon átjárás lehetséges másik, párhuzamos útvonal felé, ezért a forgalomirányítók változó jelzésképű táblák - valójában nagy méretű kijelzők - segítségével tudathatják a járművezetőkkel, hogy érdemes elkerülni ezt vagy azt az útirányt.

Nyugat-Európában működnek automatikus forgalomszabályozó rendszerek is, amelyek az úttest aszfaltrétegébe épített érzékelők segítségével mérik a forgalom sűrűségét, ami alapján módosítják az ajánlott haladási sebességet a kihelyezett változó jelzésképű táblákon. A gyorsforgalmi utak mentén Magyarországon is számos szakaszon működik már tesztüzemben a C-Roads szolgáltatás, amely a forgalmi irányítás üzeneteit nemcsak információs táblákon, hanem az arra képes járművek fedélzeti berendezésein is képes megjeleníteni - írta a lap.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...