Hirdetés
Európa Kulturális Fővárosa – csalás miatt ítéltek el vállalkozókat
2021. február 10. szerda, 08:00

birosag02Társtettesként elkövetett csalás, csődbűncselekmény és közokirat-hamisítás miatt ítélték el az önkormányzattal a pécsi Európa Kulturális Fővárosa-programban megvalósuló beruházásokra szerződő egyik gazdasági társaság vezetőit.

A Pécsi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős ítélete szerint az első- és másodrendű vádlott által irányított gazdasági társaság 2009-ben mintegy kétmilliárd forint vállalkozói díj fejében kötött szerződést a baranyai megyeszékhely önkormányzatával a pécsi Európa Kulturális Fővárosa-projekt keretében megvalósuló beruházások kivitelezésére. A társaság a szerződésben vállalt munkákhoz szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal, az előfinanszírozáshoz szükséges tőkével, pénzügyi eszközökkel nem rendelkezett, a beruházást teljes egészében alvállalkozók igénybevételével akarta elvégezni. A vádlottak az alvállalkozók által elvégzett munkák után a számlákat az általuk irányított cég nevében rendszeresen benyújtották a velük szerződő önkormányzathoz, a kifizetések pedig rendben meg is történtek, összesen kétmilliárd forint értékben.

Bár a fővállalkozó rendelkezésére állt az alvállalkozók kifizetéséhez szükséges pénz, a céget irányító első- és másodrendű vádlott a munkákat ténylegesen elvégző és finanszírozó alvállalkozókat egyáltalán nem vagy nem teljesen fizette ki. A vádlottak összesen húsz alvállalkozónak nem fizettek díjat, és ezzel cégenként százezer forinttól százmillió forintig terjedő, összesen mintegy 538 millió forint kárt okoztak, amelyből 316 millió forint nem térült meg. Az átutalt pénzből az alvállalkozóik kifizetése helyett 2009 és 2011 között 350 millió forintot saját maguknak, illetve egy érdekeltségükbe tartozó másik cégnek fizettek ki, kölcsönként. Amikor a társaság tartozása már a több száz millió forintot is meghaladta, a két vállalkozó a gazdasági társaságot fiktív személyeknek értékesítette, úgy, hogy a társaság akkor még rendelkezésre álló csaknem 80 millió forint vagyonát eltulajdonították. A fiktív cégeladásban vettek részt az ügy harmad-, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottjai.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék az első- és a másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett húszrendbeli csalás, csődbűncselekmény, a számvitel rendjének és közokirat-hamisítás bűntettében ítélte el. Az elsőrendű vádlottat három év börtönbüntetésre, másodrendű társát két év börtönbüntetésre ítélte. 85-85 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek velük szemben, továbbá 184 millió forintos kártérítés megfizetésre is kötelezték őket.

Az ügy harmadrendű vádlottját felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és bűnsegédként elkövetett csődbűncselekményben, míg a negyedrendű vádlottat felbujtóként elkövetett többrendbeli közokirat-hamisítás és bűnsegédként elkövetett csődbűncselekményben mondták ki bűnösnek, és 500 ezer, illetve 250 ezer forint pénzbírságot kaptak.

A másodfokú ítélet az első-, másod- és negyedrendű vádlottak esetében jogerős, a harmadrendű vádlott és védője három napot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére. Az ötöd- és hatodrendű vádlottakat egy-egy év próbára bocsátotta a bíróság, esetükben már az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett.

Pécs 2010-ben volt (Essen és Isztambul mellett) Európa Kulturális Fővárosa.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

etk 3k

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...