Hirdetés
Késik az alagutas magyar gyorsforgalmi út átadása
2020. augusztus 13. csütörtök, 07:00

ut2A kormány 2016-os ígérete volt, hogy 2020-ig az összes megyei jogú várost elérhetővé teszik gyorsforgalmi úton a Modern Városok Program fejlesztései révén. A 2011-ben elkezdett M85-ös Csorna és Sopron közötti szakaszát már 2017 óta építik, várhatóan fél éven belül elkészül.

Még Lázár János jelentette be Miniszterelnökséget vezető miniszterként 2016-ban, hogy 2022-ig 81 főút újulhat meg, így mintegy 1000 kilométernyi új négysávos autóút és autópálya épülhet az országban. Első sorban az volt a cél az akkor 2500 milliárd forintos beruházáshalmazzal, hogy az ország összes megyei jogú városát el lehessen érni valamilyen gyorsúton, valamint az autópályák elérjenek az országhatárig.

Azóta az útprogram keretösszege 3200 milliárd forintra emelkedett, amelynek egy részét uniós támogatásból fedezik, de a nagyobbik szeletért a magyar állam felel.

"Az Útprogram elindításának idején tizennégy megyei jogú város volt elérhető négysávos úton. A tavalyi év végére, Salgótarján, Szombathely és Veszprém bekötésével már tizenhétre növeltük ezt a számot. Eger gyorsforgalmi kapcsolatának közelmúltbéli megteremtésével tizennyolcra ugrott előre ez a mutató. Az újabb csatlakozó is meglesz fél éven belül, amikor Csornától Sopronig kiépül az M85" - válaszolta most Schanda Tamás az Innovációs és Technológia Minisztérium államtitkára az LMP-s Ungár Péter írásbeli kérdésére a várható átadásokkal kapcsolatban.

Az M85-ös jelenleg Csornáig ér, itt már megvalósították az elkerülő második ütemét is. A 2011-ben megkezdett teljes fejlesztés utolsó, Sopron-Csorna közötti szakaszát 2018 februárja óta építik. A Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. konzorciuma feladata a kivitelezés, a fertőrákosi csomópont és a soproni országhatár közötti szakaszon egy 780 méteres alagút is épül Sopron mellett. Az út a válasz alapján - az eredeti ígéretekhez képest - legalább két éves csúszásban van, lévén 2018. március 15-re tervezték az átadást.

"A kivitelezés az összes további irányba - Békéscsaba, Kaposvár, Szolnok és Zalaegerszeg felé - is folyamatban van, több részszakasz átadása még idén megtörténik. Terveink szerint 2025-ben már elmondhatjuk majd, hogy Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé vált négysávos úton. Az Útprogram első évtizedében tehát kilenc megyei jogú város lakóinak közlekedési helyzete javul ugrásszerűen" - közölte Schanda, amelyből már látszik, hogy a teljes útprogram hároméves késésben van az eredeti 2022-es ígérethez képest.

˙(Napi.hu)

{iarelatednews articleid="13369,13522,15718,12902,11975"

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...