Hirdetés
Beer Miklós is bekapcsolódott a romaprogramba, amely Cserdin is próbál segíteni
2020. július 20. hétfő, 07:00

vecseyKét körben eddig 67 település került fel az állam felzárkóztató programjának tervezett 300-as listára, épp most került be a programba a héten tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László faluja, Cserdi is.

Júliustól hivatalosan is bekerült a Máltai Szeretetszolgálat felügyelte, egy éve indult felzárkóztató programjába Beer Miklós alapítványa. A volt váci püspök tavaly augusztusban vonult nyugállományba, de csak egyházi tisztségéről mondott le, az elesettek támogatásáról egy percre sem. Már októberben megalapította a Szent Ferenc Szegényei Alapítványt, a szervezet folytatta a karitatív tevékenységet. Július elsejétől már hivatalosan is a kormányzati program résztvevői lehetnek a nyugalmazott püspök segítői, egy nógrádi faluban vágnak bele a cseppet sem egyszerű feladatba.

A kormány tavaly Vecsei Miklós szociálpolitikust (képünkön), a Máltai Szeretetszolgálat alelnökét bízta meg azzal a feladattal, hogy mutassanak rá arra a 300 településre, ahol szükség van a felzárkóztató programok indítására, és hogy koordinálják az itt megkezdett munkát. A Máltai Szeretetszolgálatnak és munkatársainak már jócskán van ilyen irányú tapasztalata, a Jelenlét programmal már több településen dolgoznak a leszakadó térségekben. A koncepció az, hogy az önkormányzatokkal és helyi civil szervezetekkel együttműködve mérjék fel, és szabják a helyi igényekre a támogatást.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...