Hirdetés
Önkormányzati dolgozóknak mondják magukat
2020. április 23. csütörtök, 07:00

brfk nagy-kovacs davidÖnmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak, vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba.

A bűnözők járvány idején sem tétlenkednek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság betörési alosztályának vezetője, Nagy-Kovács Dávid (képünkön) arra hívta fel mindenki figyelmét, hogy az önkormányzatok nem a fent leírt módon látják el a feladataikat.

Egyben kiemelte, hogy változatlanul tevékenykednek idős embereket becsapó csalók is, az ilyen bűncselekmények felderítésére külön nyomozási csoport működik 2018 novembere óta. Példaként említette, hogy csalók márciusban egy olyan nőt kerestek meg telefonon, akitől már korábban is próbáltak pénzt szerezni. Az idős asszony úgy tett, mintha „bedőlt” volna a hívásnak, de amint megszakították a vonalat, a rendőröket tárcsázta, akik azután tetten érték az elkövetőket a II. kerületben.

A csoportot vizsgálva újabb két embert fogtak el. A csalók március közepén ugyanazzal a történettel próbáltak pénzt szerezni: azt mondták valakinek, hogy egy hozzátartozója balesetet szenvedett, ezért adnia kell egy nagyobb összeget. A rendőrök olyan esettel is találkoztak, amikor az elkövetők azt állították, hogy egy kábítószeres ügy miatt túszul ejtették a rokont, és váltságdíjat követeltek…

Obbágy Gábor, a BRFK III. kerületi rendőrkapitánysága bűnügyi osztályának vezetője egy csoportos rablásról számolt be: három férfi mobiltelefonokat tulajdonított el egy taxisofőrtől múlt szombaton. Az elkövetőket már elfogták, ebben kamerafelvételek segítették a rendőröket.

A három elkövető a Móricz Zsigmond körtérről a Nagyszombat utcába vitette magát. Ott azonban nem fizették ki a fuvart, sőt elvettek három telefont a taxistól, akit meg is ütöttek. A férfiak közül kettő a vételár kiegyenlítése nélkül elvitt két sört egy Bécsi úti boltból. Egyiküket házkutatás során otthonában fogták el, társa önként jelentkezett a rendőrségen. A harmadik elkövetőt szintén elkapták, őt egy kirakat betörése után rongálás miatt is kihallgatták.

A rendőrség kezdeményezte a férfiak letartóztatását. Ellenük nemcsak büntetőeljárás, hanem szabálysértési eljárás is indul, mivel megszegték a kijárási korlátozás szabályait.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...