Hirdetés
Pénznyelő volt a sportbázis, visszavette az önkormányzat
2020. február 26. szerda, 10:00

multispVisszavette az újpesti önkormányzat a káposztásmegyeri Multisport Bázis üzemeltetését attól a cégtől, amellyel a korábbi városvezetés szerződött - írja az önkormányzat.

Az új városvezetés szerint a megállapodás törvénytelen és nagyon drága volt. A sportpályát már az újpesti vagyonkezelő üzemelteti, a kerület így negyedmilliárd forintot spórol meg.

Az előző városvezetés tavaly augusztusban, az átadás előtt nem sokkal kötötte meg a szerződést a frissen alakult Multisportbázis Kft.-vel a komplexum ötéves üzemeltetésére. A megbízás évi körülbelül 70 millió, azaz jóval több mint bruttó 300 millió forintról szólt, és jócskán meghaladta azt az értéket, amely fölött már közbeszerzést kell kiírni. Ez azonban elmaradt, Telek Zoltán, a vagyonkezelő akkori igazgatója gond nélkül aláírta a szerződést, a cég pedig simán megkapta a munkát - írja az önkormányzat.

A sportbázist az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. üzemelteti, a pályát az önkormányzati cég munkatársai nyitják, zárják, ők vigyáznak majd a gyerekek testi épségére is, és gondoskodnak a technikai háttérről is. A szakmai működtetésbe azonban bevonják az újpesti sportszervezeteket is.

A Wintermantel Zsolt-féle korábbi vezetés a második ütemben látványos, ám indokolatlanul drága kiszolgáló épületekkel (kerékpárszervíz, fittneszterem, egészséges termékeket kínáló vendéglátóhely stb.) bővítette volna a bázist. Ezek megépülnek majd, de kevesebb funkcióval és jóval olcsóbban - írja az önkormányzat.

(ITT lakunk)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...