Hirdetés
Milliós végkielégítést kaphatnak a távozó polgármesterek
2019. szeptember 09. hétfő, 08:30

ajtoAz őszi önkormányzati választások után leköszönő polgármesterek több százezer, esetenként több millió forintos végkielégítéssel távozhatnak pozíciójukból - írja az Mfor.

A főállású polgármesteri tisztséget legalább két évig betöltő, az új polgármester megválasztása miatt távozó településvezetők a törvényi rendelkezések szerint háromhavi illetményüknek megfelelő végkielégítésre jogosultak. Ezt a képviselőtestület további, legfeljebb háromhavi illetménynek megfelelő összeggel kiegészítheti - válaszolta az Mfor kérdésére a Belügyminisztérium.

A legkisebb falvak főállású polgármesterei 2017 januárjától az államtitkári illetmény 20 százalékát vihették haza, így 149 800 forintról 199 434 forintra ugrott a fizetésük, míg a 30 ezer lakosnál nagyobb települések vezetői a korábbi 599 200 forint helyett 797 736 forintot kaptak.

Budapest legtöbbet, illetve legkevesebbet kereső kerületi polgármesterének - Bácskai János (IX. kerület) és Karsay Ferenc (XXII. kerület) - havi illetménye között például 422 ezer forint a különbség.

Geiger Ferenc, az V. kerület polgármestere már korábban bejelentette, hogy nem indul az őszi választásokon, végkielégítése 3 millió forint is lehet.

A főpolgármestert havi 1 296 321 forint illeti meg. Helyetteseinek a fizetését a főpolgármesteri illetmény 70 és 90 százaléka között határozhatják meg.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...