Hirdetés
Négy magyar régió is az EU legszegényebbjei közt PDF Nyomtatás
2016. március 02. szerda, 09:00

szegeny1Nem csoda, hogy egyre több magyar költözik Londonba, hiszen az EU leggazdagabb régiója az Egyesült Királyság fővárosában található, miközben Magyarország nagyobb része – a hét NUTS2 régióból négy – a legszegényebbek közt szerepel.

Az Eurostat adatai szerint 2014-ben Belső-London nyugati felében majdnem tizenháromszor akkora volt az egy főre jutó GDP, mint Észak-Magyarországon vagy az Észak-Alföldön. Ez a két magyar régió az EU tíz legszegényebb területe közé tartozik, ahol az uniós átlag alig több mint negyven százalékát termelik meg az emberek. Nem sokkal jobb a helyzet a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sem: az egy főre eső GDP az uniós szint felét sem éri el, és a húsz legrosszabb közt szerepel.

A szegény magyar területek leginkább román és bolgár régiókat előznek meg. (A második legszegényebb EU-s régió jogilag egy francia terület: Mayotte az ország tengerentúli megyéje.) Ez nem meglepő, hiszen ezek az országok maradnak el leginkább a fejlett nyugati államoktól, és az elmúlt években Lengyelország utolérte hazánkat a fejlettség terén. A jelentős regionális különbségek Magyarországon arra is rámutatnak, hogy az EU-források sem tudják igazán csökkenteni az egyenlőtlenségeket az országon belül.

Magyarországon csak egyetlen régió van, ahol jobb az élet, mint egy átlagos EU-állampolgáré. Közép-Magyarországon az uniós átlag 107 százalékát termeli meg egy ember, igaz, erre kevésbé lehetünk büszkék, ha Prága 173 vagy Pozsony 186 százalékos adatára tekintünk. A leggazdagabb húsz régió között ott van a pozsonyi az előkelő hatodik helyen, Prága pedig a kilencediken. Az Eurostat szerint a második legfejlettebb magyar régió a Nyugat-Dunántúl, ahol kissé 70 százalék feletti a teljesítmény, vagyis Közép-Magyarországon kívül mindenhol jóval alacsonyabb az egy főre jutó GDP hazánkban, mint az EU-átlag.

A legújabb cél az, hogy Magyarország utolérje Ausztriát, ám ez egy ideig biztosan nem valósul meg. Az osztrákok egy főre jutó GDP-je az EU-átlag 127 százaléka, Magyarországé pedig 68 százalék volt 2014-ben. Közgazdászok szerint ahhoz is nagyon hosszú évtizedek kellenek, hogy egyáltalán megközelítsük az EU átlagos teljesítményét, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank azonban 25 év alatt utol szeretné érni Ausztriát.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...