Hirdetés
A tűzifa ára és a rezsicsökkentés PDF Nyomtatás
2015. szeptember 15. kedd, 09:00

fa0Tavaly a lakossági tűzifarezsi-csökkentés után nőttek a tűzifaárak. A rezsiharc jegyében eltelt négy év során a legszegényebbek tüzelői mintegy 10-40 százalékkal drágultak. Kérdés, az idén várható farezsicsökkentés hasonló sikereket hoz-e – teszi fel a kérdést a Npszabadság.

Nem fukarkodott a kormányhű média az ünnepélyes jelzőkkel, amikor tavaly októberben a Fidesz bejelentette: az állami erdészetek tizedével csökkentik a tűzifa árát a rezsicsökkentés jegyében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Földművelésügyi Minisztérium és az erdészetek adatai ugyanakkor kevéssé adnak okot a győzelmi jelentésre, sőt inkább kijózanítóak a program sikerét, akár érdemi megtörténtét illetően is.

A statisztikai adatok szerint tavaly októberben egyetlen fillérrel se csökkent a tűzifa ára. Mi több, októberről novemberre kismértékű emelkedést mértek, és ez azóta is tart, igaz, ez minimális, mintegy egy százalék. A korábbi árhullámzást követően azonban fura módon január óta egy szintre állt be a KSH által mért tűzifaár, noha tudomásunk szerint több erdészet is változtatott – nyárra általában csökkentett, azóta pedig emelt – tarifáin.

A tűzifa ára az elmúlt négy év során – egy tavaly nyári, szezonális csökkenést leszámítva – töretlenül emelkedik, 2011-hez viszonyítva több mint tizedével kell többet fizetni érte. A tavaly nyári, 2-3 százalékos áresés akár előzetes rezsicsökkentési intézkedésként is értelmezhető, hisz van olyan erdőgazdaság, amely akkor ezt hirdette magáról. Ám valójában nyaranta az erdészetek, Tüzépek normál piaci alapon is alacsonyabb tarifákkal igyekeznek a hőségben is előrelátó bevásárlásra csábítani a vevőket.

Szinte ezzel azonos ív rajzolódik ki a brikettár esetében is: itt az áremelkedés mértéke az elmúlt négy, rezsipropagandától hangos év során megközelítette a negyven százalékot. Noha a tűzifával ellentétben a brikettre a Fidesz nem hirdetett ármérséklést, e termék esetében is szembetűnő a tavaly nyári mintegy háromszázalékos, őszig tartó, kereskedelmi okokra visszavezethető árapadás. Ebből következően a tűzifa tavaly nyári áreséséhez sincs köze a kormánynak.

Pedig ráfért volna arra a statisztikák szerint több mint másfél millió háztartásra is a rezsicsökkentés, amely továbbra is fával, szénnel vagy más szilárd tüzelőanyaggal fűt.

Ráadásul a bizonytalan és túlzott kiszolgáltatottságot jelentő gáztüzeléstől való kismértékű elfordulás mellett egyfajta reneszánsza rajzolódik ki a szilárd tüzelőanyagoknak, amiket akár korszerű, vegyes tüzelésű kazánok is képesek hasznosítani. Mindazonáltal szociológiai kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy a szilárd tüzelőanyagok felhasználása továbbra is a társadalom szegényebb rétegeire jellemző.

Tapasztalataink szerint – az erdészeteknél vevőként tudakozódtunk –finoman szólva nem okozott osztatlan sikert a tavalyi tűzifarezsi-csökkentés. Ennek pedig prózai oka van. A tárca intézkedése ugyanis mellékesen azt is tartalmazta, hogy az erdészetek a tizedével csökkentett árú fát külön díjazás fejében szállítják házhoz. Az erdészeteknél a fa köbméterét tapasztalataink szerint 15-20 ezer forintért adják, a szállítás viszont legalább háromezer, de esetenként a több tízezer forintot is eléri.

Ezt a szolgáltatást pedig a nem „rezsicsökkentett” fával ellentétben kötelező volt igénybe venni. Nem nehéz kiszámítani tehát, hogy aki csak egy-két köbméter fát kívánt vásárolni a kormányakció keretében, de meg tudta volna oldani saját maga –vagy olcsóbban – a házhoz szállítást, többet fizetett, mint ha nem igényelte a támogatási program áldásait. A rezsicsökkentési akciók tavaly év végére, ez év elejére megszűntek, igaz, egyes erdészetek (sőt magán -Tüzépek is) a szokásos – a KSH idei adataiban nem látszó – nyári akciójukat rezsicsökkentésként hirdették.

Az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre a földművelésügyi tárcánál leszögezték: a kormány által meghirdetett tűzifarezsi-csökkentési akciónak kedvező fogadtatása volt a lakosság részéről. Ennek következtében több mint 130 millió forint maradt az igénylőknél. Ugyanakkor párhuzamosan futott a Belügyminisztérium által – hárommilliárd forint kerettel – meghirdetett szociális tűzifaprogram is.

Ez a rezsicsökkentettől eltérően a szociálisan rászorultak – 183 ezer háztartás – részére nyújtott segítséget a téli hónapokban. Az állami és magánerdőkből piacra kerülő tűzifa két százalékát megközelítő, 70 ezer köbméter mennyiség tíz százalékkal csökkentett árú értékesítése komoly segítséget jelentett a lakosság számára. A lakossági tüzelőket illetően idén is hirdettek szociális programot.

Ezen felüli központi árcsökkentésről még nem született döntés. Ha ez megtörténik, a 22 állami erdészeti társaság tűzifa tekintetében maradéktalanul végre tudja hajtani a feladatot. Tavalyelőtt Németh Szilárd fideszes rezsibiztos bejelentette, vizsgálják a lakossági fa és szén központi árszabályozásának lehetőségét; a jelek szerint ez lekerült a napirendről.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...