Hirdetés
Hivatalosan is indulhat a vidékfejlesztés PDF Nyomtatás
2015. augusztus 12. szerda, 08:00

zalalovoAz Európai Bizottság hivatalosan elfogadta a 2014 és 2020 közötti magyarországi Vidékfejlesztési programot – közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.

A tájékoztatás szerint a program Magyarország prioritásait tartalmazza arra az összesen 4,2 milliárd euró, azaz mintegy 1260 milliárd forint összegű közpénz felhasználására vonatkozóan, amely a 2014 és 2020 közötti hétéves időszakban az ország rendelkezésére áll. Ebből az összegből 3,4 milliárd euró, mintegy 1020 milliárd forint az unió költségvetéséből származik, 740 millió euró, mintegy 222 milliárd forint pedig a nemzeti társfinanszírozásból – írja a Magyar Nemzet.

Magyarország Vidékfejlesztési programja különleges hangsúlyt fektet az ökoszisztémák helyreállítására, megóvására és fejlesztésére; a társadalmi befogadás előmozdítására; a szegénység csökkentésére és a gazdasági fejlődésre a vidéki területeken; az élelmiszerláncok szervezésének előmozdítására; valamint a kockázatkezelésre a mezőgazdasági ágazatban.

Várhatóan mintegy 538 000 hektár mezőgazdasági földterület kerül majd a biodiverzitást, valamint a hatékonyabb víz- és talajgazdálkodást támogató gazdálkodási szerződés hatálya alá. Továbbá több mint 132 000 hektár erdőt is gazdálkodási szerződés hatálya alá vonnak, főként a biodiverzitás védelme érdekében.

A Vidékfejlesztési program hozzájárul a társadalmi befogadáshoz és a gazdasági fejlődéshez is a vidéki térségekben azzal, hogy jobb szolgáltatásokat biztosít a vidéki lakosság 68 százalékának. A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozóipar ágazatában 2600 beruházási projekt az energiahatékonyság fokozása érdekében részesül támogatásban. Továbbá 5500 feldolgozási tevékenységgel kapcsolatos beruházási projekt és 4800, a mezőgazdasági termelők versenyképességének fokozását szolgáló projekt is kap támogatást. Emellett a fiatal gazdák és a rövid ellátási láncok vonatkozásában 3000 fiatal mezőgazdasági termelő és 3900 mezőgazdasági üzem számára célzott támogatást biztosító alprogramokat alakítanak ki – tartalmazza a közlemény.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...